Szóval kész az új blog, egyenlőre azok a novellák vannak fent amiket eddig megírtam, de hamarosan lesznek újak is!! http://makesztortenetei.blogspot.com
Sziasztok!
Sziasztok!
Nagyon, nagyon sajnálom hogy már nagyon rég volt friss, pedig megígértem!!! :(
Nekem is nagyon rossz, hisz nem tudom betartani az ígéretem, de sajnos anyukám kezével megint van valami, szóval segítenem kell neki mindenben, így nem nagyon sokat tudok gépezni, a másik ok, mivel nyár van és meleg, a barátaim egyfolytában a strandra visznek!!!! :( (Sajnos soha nem tudok nemet mondani!!!!)
De most már nem kell aggódnotok vagy 3 hétig nem is mehetek strandra, mivel úgymond rossz kisgyerek voltam!! :)
És most már ígérem, hozni fogom a következő fejezetet + egy meglepi!!!! :) Remélem nem haragszotok!! Puszi Carlie
Nos véget ért a szavazás!!!
Az eredmények: 1.töri 9+17+27= 57
2.töri 3+18+8= 29
3.töri 12+33+14= 59
4.töri 9+47+11= 67
Tehát hogy világos legyen, először a 4. történetet írjuk meg!!!
És ha minden igaz, akkor nem csak ezt írjuk meg, hanem az összeset, ebben a sorrendben: 4. 3. 1. 2.!!! :)
Remélem fogjátok olvasni!!!
Puszi Carlie
9. fejezet
(Bella szemszöge)
-Bella, én szeretlek téged!- Mondta, majd végigsimított arcomon, és közelebb húzta azt magához. Éreztem hűs, bódító leheletét bőrömön, mire kellemes borzongás futott át minden porcikámon. Csak az agyam egyik fele tudta mi fog történni, a másik elkábult Edward illatától.
Láttam hogy habozik, így közelíteni kezdtem felé, s mikor beszélni kezdtem, súrolták egymást ajkaink.
-Én is szeretlek!- Suttogtam, és ezzel a kijelentésemmel mosolyt csaltam arcára, de nem tartott sokáig, mert ajkai lassan ízlelgetni kezdték ajkaimat. Beletúrtam szénakazal hajába, úgy húztam közelebb, mire belenyögött a csókba és fájdalmas arccal elhúzódott. Szomorúan ugyan, de beletörődtem, hisz őt csábítja a vérem, így nem lehet neki könnyű.
-Sajnálom!- Motyogta bűnbánóan.
Én csak tagadólag megráztam a fejem, minthogy nem haragszok. Majd eszembe jutott valami.
-Te jártál a szobámban, amikor aludtam?
-Igen!- Mondta mosolyogva, de most nem volt annyira igéző, mert a szemei feketén, és éhesen csillogtak, mitől meg kellet volna ijednem, de én nem tettem.
-Nem vagy fáradt?- Kérdezte váratlanul.
-Nem!- Mondtam, de meghazudtoltam önmagam, mert egy ásítás hagyta el a szám.
-Ideje lenne aludnod!- Mondta, és ment volna ki, de szégyenlősen utána szóltam.
-Nem…nem maradnál, és dúdolnád el azt a szép altatót?
-De igen! De amíg átöltözöl, kimegyek!
-Nem kell!- Mondta, majd elpirultam kérdő tekintetétől.- Elég, ha elfordulsz!
Ő csak mosolygott, de végül elfordult, én pedig gyorsan átöltöztem.
-Készen vagyok!- Mondtam, mire felém fordult.
Vámpírsebességgel előttem termett, felkapott, és befektetett az ágyamba, majd ő is mellém feküdt, de előtte még ügyelt arra, hogy mindenhol be legyek takarva.
Elkezdte dúdolni az altatót, mire én lassan már az álmok világában jártam, de még mielőtt teljesen elsüppedhettem volna az öntudatlanságban, hallottam szerelmem hangját amint szép álmokat kíván, és még hozzá teszi, hogy szeret.
Reggel már nem volt mellettem Edward, de így se lehetett letörölni az arcomról a mosolyt, annyira boldog voltam!
Felálltam és elindultam elvégezni emberi teendőim, majd mikor kész lettem, lementem, ahol mindenki ott volt, kivéve Edward-ot. Nem csak ez tűnt fel, hanem az is hogy, úgy ülnek ott, mintha szobrok lennének.
Közelebb mentem hozzájuk, mire végre rám figyeltek, de bárcsak ne tették volna, mert szemükből sugárzott az elkeseredettség és a sajnálat. Tudtam, valami nincs rendben, ezért rákérdeztem.
-Mi a baj?- Kérdeztem félve a választól.
-Bella,…- Borult sírva Esme a nyakamba.- Edward…Edward…
-Mi van Edward-al?- Kérdeztem pánikolva, és gyorsabban kezdtem szedni a levegőt. Éreztem, hogy Jasper próbál lenyugtatni, de képessége nem használt. Ellenálltam neki. Tudni akartam mi van szerelmemmel.
-Elment!- Válaszolt Alice és ő is könny nélküli zokogásba kezdett, de kedvese vigasztalta.
Mikor felfogtam mit mondott arcom holtsápadt lett, majd forró sós könnyeim ömleni kezdtek. Szorosabban öleltem át Esme-t, arcomat vállába temettem, és úgy zokogtam tovább.
Nem hiszem el hogy elment! Pedig azt mondta, szeret! Én azt hittem, most már minden rendben lesz! De úgy látszik tévedtem!
Lassan ugyan de zokogásom csillapodni kezdett, elengedtem Esme-t aki idő közben már nem sírt, és oda sétáltam a kanapéhoz és leültem rá.
-Miért ment el?- Kérdeztem, hangom rekedtes volt a sok sírástól.
-Azt tudjuk, hogy KI miatt!- Válaszolta Rosalie, cseppet sem kedvesen.
-Rosalie!- Szólt rá Carlisle, majd bocsánatkérően rám nézett.
-Igaza van! Az én hibám!- Suttogtam, mire mindenki rám kapta tekintetét.
-Miért lenne a te hibád, hugi?- Kérdezte Emmett.
-Háát…izé…- makogtam összevissza és éreztem, elpirultam. Lehajtottam a fejem, de fellestem egy pillanatra pilláim alól, és szembe találtam magam Esme, Alice, Carlisle és Emmett mosolyával. Bár az utóbb említett arcán inkább egy kaján vigyor ült.
-Na mi az a kis Bellácska meghódította a mi Edward-unk szívét?- Röhögött, mire Esme-től kapott egy figyelmeztető pillantást, Rosalie-tól pedig egy taslit. Ezt követően mindenki csendbe burkolózott.
De én megtörtem ezt a csendet, mert nem bírtam elviselni a gondolatot hogy elment.
-Nem tudjátok hova ment?
-Ne…- Válaszolt volna Alice, de ekkor egy látomása lett. Jasper azonnal mellette termett, és megszorította kedvese kezét.
-Alice, mit látsz?
Még egy percig üres volt a tekintete, de aztán újra köztünk volt.
-Nem láttam pontosan, de a Denali-klán felé tart!
-Utána megyek!- Ugrottam fel.
-Bella…
-Nem Alice! Utána megyek! Miattam nem hagyhatja el a családját! Visszahozom! Majd én elmegyek, neki nem kell!- Mondtam és elindultam felfelé, a hitetlenkedő szempárok kíséretében.
Alice kapcsolt elsőnek, mert utánam jött.
-Bella, nem mehetsz el egyedül!
-Miattam ment el, és én ezt nem hagyhatom!- Erősködtem, és makacsul ragaszkodtam ehhez az elhatározásomhoz.
-Akkor legalább had menjek veled!
-Rendben!- Egyeztem bele, mert így legalább biztos, hogy elmehetek. Elindultam összepakolni. Nem tudom hány napig leszünk ott, így egy nagyobb táskába pakoltam.
Körülbelül 20 perc múlva lementem, ahol Alice várt.
A többiek még mindig ott ültek, ahol hagytuk őket. Csak arra eszméltek fel, hogy kilépünk az ajtón, ezért utánunk siettek.
-Bella, nem kell utána menned! Majd mi…- Mondta Esme, bár a szavai azt mondták, hogy ne, a szemei mást mondtak.
-Miattam ment el, nekem kell őt visszahoznom!
-Nagyon makacs vagy! Ugye tudod?- Nézett rám szeretett teljesen Esme, majd megölelt. A többiek is így tettek, kivéve Rosalie-t és Jasper-t. Mindkettőjükről tudtam miért nem teszik. Jasper azért nem, mert őt nagyon vonzza a vérem, mert ő nem rég tért át a vegetáriánus életmódra, Rosalie pedig egyszerűen utál!
-Mennünk kéne?- Szólalt meg Alice, én pedig nem késlekedtem kimentem, és beszálltunk Edward Volvójába.
Körülbelül 2 nap múlva már Alaskában voltunk.
Az úton idefelé Alice folyamatosan a jövőt kutatta, így nem tudta lekötni a gondolataim, mik folyamatosan Edward körül forogtak. Bár így legalább átgondolhattam, mit mondok majd neki.
Lassan Alice rákanyarodott egy útra, ami egy a Cullen háznál is nagyobb villához vezetett.
Kiszálltunk a kocsiból. Vettem egy nagy levegőt, majd elindultam az ajtó felé.
Először is bocsi hogy ilyen későn volt friss, de osztálykiránduláson is voltam, és most beteg is vagyok! :$
Másodszor pedig, ne szedjétek le a fejem, a fejezet végért!
8.fejezet
(Bella szemszöge)
-Arra gondoltam, hogy talán elmehetnénk moziba! Van kedved?- Kérdezte, mire lesett az állam.
Nem tudtam megszólalni a meglepettségtől, mire ő még szélesebb mosolyra húzta száját. Látszott rajta hogy tetszik neki ez a helyzet.
-Van kedved eljönni velem moziba?- Tette fel megint a kérdést.
-I…igen!- Nyögtem ki végül.
-Rendben!…- Mondta volna még tovább is, de Alice jött be az ajtón, bár ez enyhe kifejezés, mert ő inkább berobbant a szobába. Még szerencse hogy az ajtó nem tört ketté.
-Edward kifelé! Most!- Mondta és tolta kifelé fivérét, aki vigyorogva hagyta magát.
-Alice, mégis mit művelsz?- Kérdeztem.
-Szívességet teszek neked.- Mondta és bevetette magát a gardróbomba, ami inkább nevezhető az övének, ugyanis a ruhák, amik ott vannak, mind ő vette.
-Egyedül is fel tudok öltözni!- Morgolódtam, mikor észbe kaptam, mit is szándékozik tenni.
-Lehet, de láttam, mit vettél volna fel.- Mondta fintorogva.
-Alice kérlek! Nem akarom úgy végezni, mint a szobám!- Mutattam körbe, mire ő abbahagyta a kutakodást és odajött mellém.
-Nem tetszik?- Kérdezte boci szemekkel.
Na ezzel most megfogott. Nem tudom mit válaszoljak erre, mert nem akarom megbántani, de viszont ha nem mondom el az igazat, akkor talán még okoz nekem pár ilyen „kellemes” meglepetést. De ezek a boci szemek…
-Tudod ez nem az én stílusom!- Mondtam, mire szomorúan lehajtotta a fejét és elkezdett az ajtó felé sétálni. Ahogy néztem, bűntudatom támadt, ezért utána szóltam.- Alice,… nem segítenél kiválasztani mégis a ruhámat?
-Igen!- Visította, és a nyakamba ugrott. Majd újra bevetette magát a gardróbba.
Pár perccel később már előttem állt a kiválasztott ruhákkal. Elvettem őket tőle és bementem a fürdőbe.
Miután felöltöztem kimentem, és megnéztem magam az egészalakos tükörben, mert amikor öltöztem, nem figyeltem mit veszek magamra, így ezt most tettem meg.
Egy világos farmer volt rajtam, ami néhol kissé koptatott volt, egy hosszabb kék felső, a mellem alatt pedig egy fekete selyemszalag, amit Alice épp most kötött meg.
-Nagyon jól áll neked!- Jelentette ki, majd a kezembe nyomott egy fekete magas sarkút- De még ezt vedd fel!
-Alice!- Mondtam jelentőségteljesen.
-Jól van!- Pufogta, majd elvette tőlem. Visszament a gardróbba, de most szerencsére kevésbé életveszélyes cipővel tért vissza. Ez már jobban tetszett, mert lapos volt a talpa, így kisebb a valószínűsége hogy elesek benne!
-Köszönöm Alice, de most már mehetek?- Kérdeztem reménykedve, mert már Edward-al szerettem volna lenni.
-Még nem!- Mondta és leültetett egy székre, majd a hajamat kezdte igazgatni.
10 perc múlva nyilvánított késznek, így végre lemehettem, ahol Edward várt rám, de amint megpillantott, azt hittem kiesnek a szemei, mire én természetesen fülig vörösödtem.
-Gyönyörű vagy!- Mondta majd odasétált mellém, és megfogta a kezem. Elindultunk az ajtó felé, de amint kiléphettünk volna rajta, valaki megállított.
-Hova, hova fiatalok?- Kérdezte Emmett, és hallottam a hangján hogy vigyorog. De amikor felé fordultunk nem csak egy egyszerű vigyort láthattunk, hanem olyat, ami az egész fejét körbe érte.
-Moziba.- Válaszolt tömören Edward.
-És Emmett bácsit itt hagyjátok? Nem szép dolog, mondhatom!- Mondta, és közben próbált minél megbántottabb fejet vágni
-Emmett!- Szólt rá Alice aki most jött le a lépcsőn, kezében egy kabáttal.
-Mi az, hugi?
-Emmett, hagyd őket békén!- Mondta minden egyes szót tagolva, majd hozzám fordult, és a kezembe adta a kabátot.- Ezt elfelejtettem odaadni.
-Köszönöm!- Hálálkodtam, majd hirtelen eltűnt a lábam alól a talaj.
-Hé öcsi!- Hallottam meg még Emmett kaján nevetését, majd újra lett szilárd talaj alattam. Körbenéztem, hogy hol vagyok. Végül feltűnt hogy Edward kocsijában ülök, ő pedig itt van mellettem.
-Sajnálom az előbbit, csak már nem bírtam tovább Emmett gondolatait!- Mondta bocsánatkérően.
-Semmi baj!
Ezek után már nem beszélgettünk, bár ő egészidő alatt engem nézett. Én pedig az utat, mert azt hittem neki megyünk valaminek. Majd végre a tekintetét ő is az útra szegezte, és úgy szólalt meg.
-Téged nem zavar hogy léteznek vámpírok, és hogy velük kell élned?
-Ha arra célzol félek-e tőlük, akkor azt kell mondjam, hogy nem! Szerintem a vámpírok is ugyanolyanok, mint bárki más. Az hogy azok, amik, nem változtat semmin.- Mondtam majd egyenesen ránéztem.- Ti is érző lények vagytok!
Nem mondott erre semmit, de nem is nézett rám, ebből tudtam, hogy nem kellett volna ezt mondanom. Az út hátralevő részében inkább meg sem szólaltam, csak néztem a mellettünk elsuhanó fákat. Majd lassan megérkeztünk, kiszálltunk és elindultunk a mozi felé.
Kissé furcsa volt, mert senki nem volt ott, sőt Edward amikor meg akarta venni a jegyeket, azt mondták neki, hogy „Menjenek csak, a jegyeket már elintézték!” mindketten tudtuk kinek köszönhetjük. De most nem foglalkoztunk ezzel, hanem bementünk a vetítőterembe.
Már meg sem lepődtünk azon, hogy senki sem volt ott.
Leültünk a leghátsó sorba, majd elkezdődött a film.
Igazándiból nem is figyeltem rá, mert a mellettem ülő félistent bámultam. De amikor észre vette, hogy őt nézem, felém fordult, és a lélegzet elállító féloldalas mosolyát villantotta rám, mire elpirultam és elfordultam.
Néztem volna a filmet, de nem tudtam koncentrálni rá, mert csak Edward-ra tudtam gondolni.
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre se vettem hogy vége a filmnek csak akkor, amikor gondolataim alanya szólongatni kezdett.
-Bella, vége a filmnek, gyere!
-Máris?- Kérdeztem összezavarodva.
-Igen, na gyere!- Mondta miközben megint mosolyogni kezdett.
Felálltam a székből, majd elindultunk kifelé. Már elég fáradt voltam, így amikor a kocsi felé sétáltunk, megbotlottam, még szerencse hogy Edward elkapott, mert különben közelről is megszemlélhettem volna a földet.
-Jól vagy?- Kérdezte aggodalmasan.
-Azt hiszem, csak kissé fáradt vagyok!- Mondtam mire felkapott és vitt a Volvo-ig.
Útközben megint csak őt néztem, még szerencse hogy ő nem rám figyelt, és nem vett észre, hanem nagyon elgondolkodott valamin.
A Cullen villáig száguldott, így hamar odaértünk.
Felvitt a szobámba, és letett az ágyamra, de nem ment ki hanem leült mellém.
-Bella el kell neked mondanom valamit!- Mondta, és én éreztem, hogy valami nagyon fontosat fog velem közölni, olyat, ami megváltoztathatja az életem.
-Bella, én…!
Sziasztok!
Szeretnénk kérni a segítségeteket (név szerint Carlie és Isabella),hogy melyik törit írjuk meg közösen.Mi nem tudunk dönteni,úgy hogy rajtatok múlik,hogy melyiket olvasnátok szívesen.
Összesen 4 db-ból választhattok:
1.Töri amit én találtam ki:D :
Bella 7évesen szüleivel-Charlie-val és Renne-vel.-elmennek Londonba a nyáron. Bella a Londoni nyaralásukon összefut a Cullen családdal.Bellának már kiskorában megtetszik Edward,de Edward csak szépnek tartja,mint egy kislányt .A nyár végén Belláék visszamennek Forksba ahol tovább élik az életüket,békében.10 év múlva Cullenék is odaköltöznek Forksba,ahol a Cullen gyerekel egy iskolába fognak járni a már 17 éves Bellával.Bella emlékszik a Cullen családra és furcsának tartja,hogy nem öregedtek a 10 év alatt.Mivel Bella kiváncsi természetű,így elkezd nyomozni,hogy miért ilyen fiatalok a Cullen család tagjai.Ez idő alatt a család is felismerik Bellát és félnek,hogy rájön a titkukra,de elköltözni nem akarnak.Miközben Bella próbál rájönni a titkukra,Edward és Bella között több lesz mint barátság…
2.Töri amit szintén én találtam ki:D :
Bella 4 évesen a szüleivel elmennek Londonba nyaralni,ahol Bella elveszti a szüleit egy autóbalesetben .Bella nem hal meg mivel Rosalie arra jár és megmenti a kicsi életét .Mivel Rosalienak nem lehet gyereke így haza viszi a kicsi Bellát és úgy szereti mintha a saját gyermeke lenne.Bella ahogy kezd felnőni rájön a Cullen család titkára . Bella betölti a 17. életévét különös vonzalmat érez Edward iránt.Ez az ő részéről is így van,csak,hogy mind ketten azt hiszik,hogy a másik fél nem érez irántuk így.Edward mivel halálosan szereti Bellát és nem meri elmondani neki,úgy dönt,hogy elmegy mert nem akarja,hogy a barátságuk tönkremenjen.
3.Töri amit Isabella talált ki:D :
Bella Swan 17 éves korában visszaköltözik apjához,Forks-ba ahol a Forksi gimiben megismerkedik Edward Masennel .Edward és Bella barátok lesznek de ahogy múlik az idő több lesz köztük mint barátság .Eggyik nap Edwardnak egy autóbalesete van és beviszik a Forks-i korházba ahol Carlisle átváltoztatja .Bella azt hiszi,hogy Edward meghalt így magát is megakarja ölni de nem sikerül neki mert egy nomád család rátalál és az egyik fiúnak -Josh-nak - meg tetszik a lány így át változtatják .Bella össze jön Josh-al míg Edward Tanya-val.50 év múlva ez a két család összetalálkozik London egyik erdőjében…
4.Töri amit szintén Isabella talált ki:D :
Bella Swan-a London ban élő lány-18.születés napjára a szülei egy bulit szerveznek .De Bella mielött hazaért volna megtámadja őt egy nomád vámpír,s megharapja de mielőtt megölte volna a Denali család épp arra jár s megmenti őt.Mivel a méreg a szervezetébe került így átváltozik és a Denali család tagja lesz. Mindenki kedvesen bánik vele kivétel Tanya-át mivel féltékeny a gyönyörű vámpír lányra. Mikor Bella még újszülött a Cullen család úgy dönt,hogy látogatóba megy hozzájuk amit a Denali család el is fogad így legalább bemutathatják az új család tagukat…
Oldalt látható egy szavazó tábla,ott tudtok szavazni,hogy melyiket írjuk meg.
Puszi: Carlie
7.fejezet
(Bella szemszöge)
Reggel furcsamód az ágyamban ébredtem. Nem tudtam, hogy hogyan kerültem ide, hisz lent a kanapén aludtam el.
Felkeltem és bementem a fürdőbe. Elintéztem az emberi teendőim, majd felöltöztem.
Tudtam, hogyha most lemegyek, megint visszaküldenek, mert pihennem kell, de nem szerettem volna még akár egy percet is ebben a szobában tölteni. Ugyanis még mindig ki volt dekorálva, ami nekem cseppet sem tetszett. És ezért még biztosan számolok Alice-el!
Lent Esme a konyhában főzött, én pedig odamentem hozzá.
-Segíthetek Esme?- Kérdeztem udvariasan.
-Ugyan már! Te csak ülj le!- Mondta anyai szigorral és leültetett egy székre.
-Tegnap mikor értetek vissza?
-Nem sokkal azután hogy elaludtál!
-Tényleg, én hogy kerültem fel a szobámba?- Kíváncsiskodtam.
-Edward nem szerette volna, ha itt lent alszol, mert hogy kényelmetlen lett volna neked, így felvitt.- Mondta mindentudóan mosolyogva.
-Oh.- Csak ennyit tudtam mondani, mire kuncogni kezdett.
Pár perc csend állt be közénk, nekem pedig eszembe jutott Aro.
-Esme, Aro hol van?
-Jaj, elfelejtettem neked mondani, hogy visszament Volterrába, mert sürgős dolga akadt.
A hír hallatán kissé elszontyolodtam, mert még elbúcsúzni sem tudtam.
Újabb csend állt be közénk, de most nem én, hanem Esme szólalt meg.
-Készítettem neked reggelit!- Mondta és elém rakott egy tányért, amin nagyon finomnak tűnő palacsinták voltak.
Nem tudtam sokáig csak nézni őket annyira jól néztek ki, így elkezdtem enni.
-Esme, ez isteni! Köszönöm!
-Reméltem hogy ízlik majd!- Mosolygott rám.
Evés közben eszembe jutottak a szüleim, és hogy milyen rég voltam kint náluk, a temetőben. Utoljára akkor, amikor elmentem Volterrába. Az pedig már nagyon régen volt.
-Kérhetnék egy szívességet?- Fordultam Esme-hez.
-Persze!
-Szeretnék elmenni Phoenix-be a szüleimhez.- Mondtam és végig gördült egy könnycsepp az arcomon.
-Jajj Bella! Biztos vagy benne?- Kérdezte, és szorosan átölelt.
-Igen. De elkísérnél?
-Persze!- Ez volt az utolsó szavunk egymáshoz, mert mindketten elmentünk összepakolni néhány dolgot.
10 perccel később egy kisebb táskával mentem le a nappaliba, ahol már Esme várt rám.
-Elintéztem a repülőjegyeket. Nem sokára indul a gépünk, úgyhogy jobb lesz, ha indulunk!
-Rendben!- Mondtam és elindultunk, kifelé ahol egy Aston Martin állt.
Esme beszállt, így én is.
Körülbelül 3 óra alatt értünk Seattle-be, ahol rohannunk kellett, hogy elérjük a repülőt.
Ahogy elfoglaltuk a helyünket rám törtek az emlékek, én pedig sodródtam velük. Újra átéltem minden velük együtt töltött percet. És az elvesztésükkel járó fájdalmat is.
Majd Esme hangja ébresztett fel a gondolataimból.
-Jól vagy?
-Igen!- És csak most vettem észre hogy a könnyeim már áztatták az arcom.
-Nemsokára leszállunk! Ne szomorkodj!- Mondta bátorítóan, mire átöleltem.
Igaza volt nemsokára landolt a gép. Később béreltünk egy kocsit, és elmentünk egy szállodába, mivel úgy beszéltük meg, hogy majd csak holnap megyünk vissza Forks-ba.
Letettük a táskáinkat, és elmentünk a temetőbe nagy nehezen, mivel sütött a nap és ugyebár Esme-nek csillog a bőre.
De végül odaértünk. A bejáratnál kissé hezitáltam, de nagy levegőt vettem és tovább mentem.
Céltudatosan mentem előre, hisz tudtam, hol vannak eltemetve.
20perccel később Esme vállán sírva hagytam el azt a helyet, ahova soha többé nem szeretnék jönni, mert túl sok fájdalmas emlék köt ide.
A kocsiban ülve egyikünk sem szólt semmit, csak csendben ültünk és mindketten az utat bámultuk.
A szállodába érve felmentünk mindketten a szobánkba, én pedig azonnal ledőltem az ágyra és álomba sírtam magam.
Este keltem fel, és úgy döntöttem átmegyek Esme-hez, most nem szerettem volna egyedül maradni.
Bekopogtam a szobája ajtaján, ő pedig azonnal kinyitotta az ajtót és egy szoros ölelésben részesített. Nagyon jól esett. Az most nem számított hogy hideg és kemény a bőre, hanem az volt most a lényeg hogy szeretetből jött az ölelés.
-Gyere be!- Mondta és beljebb húzott. Leültünk az ágyra, majd az ölébe húzott és ringatni kezdett. Én pedig úgy éreztem most magam, mintha újra lenne anyám.
-Jól vagy Bella?- Kérdezte aggodalmasan.
-Most már igen! Köszönöm Esme.
Nem mondott semmit, csak ringatott tovább.
-Mi lenne, ha korábban mennénk vissza?- Vetette fel az ötletet.
-Miattam, nem kell! Biztos szeretnél még körülnézni, ha már itt vagyunk!- Tiltakoztam.
-Ugyan már! Gyere!- Fogta meg a kezem és áthúzott az én szobámba, de útközben még felvette a táskáját, majd az enyémet is.
Lementünk. Kijelentkeztünk és elindultunk a reptér felé. Megvettük a jegyeket majd leültünk.
Nem kellett sokat várni, hamar jött a gép.
Ahogy felszálltunk ismét a szüleimre gondoltam, és ezt Esme is észrevette, ezért gyorsan elterelte a figyelmem. Így hamar elrepült az idő.
Leszálltunk a gépről, és kisétáltunk a repülőtérről. Az Aston Martin még mindig ott volt, ahol hagytuk, így gyorsan beültünk és elindultunk a Cullen ház felé.
Újabb 3 óra múlva megérkeztünk.
Együtt mentünk be a nappaliba, ahol mindenki ott ült, és amint meglátták, hogy ott vagyunk rögtön a nyakunkba ugrottak.
-Hol voltatok?- Kérdezte Carlisle.
-Phoenix-ben!- Válaszolt neki kedvesen Esme.
-Minek?- Kérdezte Emmett.
Esme jelentőségteljesen rám pillantott, és akkor mindenki megértette. Még Emmett is csendben maradt.
Felmentem a szobámba, nem bírtam tovább a sajnálkozó tekintetek kereszttüzében.
Bementem a fürdőbe és sokáig folyattam magamra a forró vizet. Amikor végre befejeztem, úgy néztem ki, mint egy rák.
Kisétáltam a fürdőből és kiesett a törölköző a kezemből, amikor megláttam, hogy Edward ott fekszik az ágyamon engem nézve.
-Szia!
-Szi…szi…szia! Te…te…mit keresel itt?- Dadogtam összevissza, mire csak féloldalasan elmosolyodott.
-Arra gondoltam, hogy talán elmehetnénk moziba! Van kedved?- Kérdezte, mire lesett az állam.
Szeretnék pár dolgot megbeszélni veletek!!!
Az első az az hogy a másik történetemnek új címe van: Ez esetben örökké!
A másik pedig, hogy nagyon nagyon sajnálom, hogy nincs rendszeresen friss, ennek két oka van, az egyik az az hogy esténkét írok, mert akkor vannak ötleteim, és persze anyuék ezt nem nagyon díjazzák! A másik pedig az hogy, most sajnos, a suliban ugye tanév végén vagyunk, gondolom mindenkinél így van, tanulni kell!!
Én tényleg nagyon nagyon sajnálom, hogy nincs friss, higgyétek el, nekem is nagyon rossz, hogy nem tudok hozni új fejezeteket!!! :S
Megígérem hogy nyáron nagyon sok frisst kaptok!!! :D
A harmadik pedig, tudom hogy nem szabad reklamálnom, de most már muszáj megkérdeznem!! Miért nem írtok komit? Jó tudom most azt gondoljátok, hogy hisz én írtam, de körülbelül csak olyanokat kapok, hogy nagyon tetszett várom a kövit! Nyugodtan megmondhatjátok, ha nem tetszik!!! Nem fogok megsértődni, sőt haragudni sem fogok!!
Gondolom részben azért nem is írtok mert nem rakok fel fejezeteket, és már mint írtam ezt én tényleg nagyon, de nagyon sajnálom!
Nos azt hiszem csak ennyit szerettem volna!!
Ja és van még valami!!! 5 napig nem leszek itthon!! ( május 31-től június 4-ig!)
Remélem nem fogtok rám haragudni!!
Puszi
Carlie
6.fejezet
(Bella szemszöge)
Már 1 órája ébren voltam, amikor kezdtem unatkozni, ezért arra gondoltam, lemegyek a többiekhez.
Nehézkesen ugyan, de felálltam. Nem bajlódtam a felöltözéssel, inkább maradtam a pizsamában.
Lassan, de végül elértem a lépcsőt. Elindultam lefelé, de amint leértem kicsit meglepődtem.
-Aro?- Kérdeztem, mire mindenki tekintetét magamon éreztem.
-Bella, hogy vagy?- Jött oda hozzám Aro és át akart ölelni, de hamar észhez tért és nem tette.- Neked nem pihenned kéne?
-Tudom, de unatkoztam!
-Nos, ez esetben, akkor mi felmegyünk hozzád, de neked nem szabad mászkálnod!- Jelentette ki Carlisle, mire Edward lépett oda hozzám, és mint már oly sokszor most is a karjaiba vett, mire Emmett felől egy cseppet sem halk kuncogást hallottam. Már épp szólalt volna meg mikor szembe találta magát Esme figyelmeztető pillantásával. De ennek ellenére is elpirultam.
Fent a szobámban miután mindenki bejött kissé zavarban éreztem magam. Mindenki engem nézett.
-Aro, miért is jöttél ide?- Törtem végül meg a csendet.
-Carlisle felhívott, én pedig aggódtam érted!
-Túl reagálod a dolgokat!- Mondtam egy mosoly kíséretében, mire Emmett-től egy hatalmas vigyort kaptam.
Eléggé elbeszéltük az időt, már álmos voltam.
Lassan elkezdtek kifelé szállingózni a többiek, majd Carlisle tért vissza a napi gyógyszereimmel és Esme a reggelimmel.
Körülbelül 20 perccel később hatni kezdett az altató, de mielőtt teljesen elaludhattam volna, azt még érzékeltem, hogy valaki bejön a szobába és leül az ágyamra.
-Szeretlek!- Suttogta alig hallhatóan, de én mégis hallottam. Elkezdte simogatni a hajam és egy csodálatosan szép altatót kezdett el dúdolni, amit már hallottam egyszer. Meg akartam nézni ki az de elnyomott az álom…
„Volterrában voltam a trón teremben. De nem a megszokott Hármas ült ott. Nem! Középen Aro ült, mellette Caius helyén egy lány, olyan 18 évesnek néz ki és nagyon gyönyörű. Nagyon hasonlít rám és Edward-ra. Bronzbarna haj, csokoládébarna szemek, hófehér bőr, az arca inkább hasonlít Edwarda-éra, de az enyémre is kicsit.
Elfordította rólam a tekintetét és a harmadik trónban ülő személyre nézett, aztán felnevetett. Gyönyörű a nevetése!
Én is arra néztem amerre ő, és kicsit meglepődtem, mert Emmett ült Marcus helyén.
Előttük egy nagyon ismerős nő térdelt, akit Félix és Demetri fogott közre. Túlságosan is ismerős volt a nő.
Felém fordult. És akkor ismertem meg. Alice volt az. Arcára rémület ült ki. Aztán elfordította a tekintetét Emmett felé, aki lassan közeledett felé, és csak most tűnt fel a szemei vörösek voltak. Nem néztem tovább őket, mert mást vettem észre. Nem csak Alice volt ott a Cullen-ek közül, hanem mind ott voltak leláncolva, és mindegyikük mellett ott állt egy-egy Volturi testőr. Edward is ott volt, aki engem nézett érzelemmentes arccal. Láttam a szemében magam, amint ott állok, és egy vigyor terül szét arcomon, a szemeim pedig vörösek.
Emmett eközben elérte Alice-t…”
Az álom itt megszakadt és én zihálva ültem fel az ágyon és most a repedt bordám sem érdekelt, de egy halk nyögés elhagyta a szám. Meglátszott hogy rémálmom volt, mert az egész ágynemű a földön volt.
Az álom nem volt annyira ijesztő, mint a látvány, ami elém tárult a szobámban.
Mindenhol virágok voltak, mindenféle színben és még lufik, amikre „Gyógyulj meg!” felirat volt írva.
-Rémálmod volt?- Kérdezte a sarokban álló személy.
-Igen.
Kis ideig csendben voltunk, addig én feltudtam mérni milyen súlyos állapotban van a szoba.
-Látom, nem tetszik! Pedig Alice sokat dolgozott vele!
-Aro, semmi bajom sincsen, és ekkora felhajtást csinálni a semmiért!
-Soha nem változol?- Inkább volt ténymegállapítás, mint kérdés.
-Bella, beszélnünk kéne!- Mondta pár perccel később.
-Tudom, de ne itt a többiek meghallják!- Mondtam suttogva, de tudtam, nem okoz neki gondot.
-A többiek elmentek vadászni, már régen voltak, mert nem akartak egyedül hagyni. Én pedig most felajánlottam, itt maradok veled.
-Értem, de Aro mit találtál ki?
-Még sajnos semmit, de azt tudnod kell, senki sem tudja, hogy én itt vagyok, szóval nemsokára utánam küldenek pár testőrt, ezért nincs sok időm.
-Mi? De miattam nem kellett volna eljönnöd!
-Tudom mi lesz ennek a következménye, de nem érdekel!- Mondta, mire én egy mosolyt küldtem felé.
-Bella, mit szeretnél majd?- Más nem értette volna, de én igen.
-Itt szeretnék maradni legalább addig, míg befejezem a sulit. Utána pedig visszamegyek Volterrába. És ha megengeded, megszeretném látogatni néha-néha a Cullen családot.
-Biztos ezt akarod? Természetesen én örülnék neki, de biztos, egy szörny szeretnél lenni?- Kérdezte szomorúan és tudtam miért. Nem akarja hogy olyan legyek mint ő. Ő azt szeretné, ha lenne egy szép életem.
-Igen!
-Rendben van!
1 óra múlva észre vettem, a szeme kezdett feketedni. Éhes!
-Nem kéne vadásznod?
-Nem baj, ha magadra hagylak egy kicsit?
-Ne kínozd tovább magad, inkább menj vadászni!- Mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.
-Akkor indulok, szia!- Mondta és már ment is volna ki, de utána szóltam.
-Ö…öö…ö…Aro,- néztem rá félve- nem lehetne esetleg…hogy…ne itt Forks-ban…vadássz?
-Ha ez megnyugtat, nem terveztem!
-Köszönöm!- Tényleg hálás voltam, mert nem szerettem volna hogyha valaki olyanra vadászik, akit esetleg ismerek. De ha őszinte szeretnék lenni, akkor azt kéne mondanom, egyáltalán nem szeretem, amikor „étkezik”!
-Akkor, szia!
-Szia!- Azzal már ott sem volt. Egyedül maradtam.
Úgy döntöttem lemegyek enni. Szándékosan nem szóltam Aro-nak, mert szerettem volna egy kicsit mozogni.
Fel szerettem volna végre öltözni, ezért felálltam és oda sétáltam a gardróbhoz. Mikor kinyitottam az ajtaját, kissé elfogott a pánik. Nem az én ruháim voltak ott, hanem teljesen mások, és merészebbek. Tudtam ki a tettes, és ezért még biztos vagyok, hogy lesz egy kisebb vita. De végül sikerült találnom, magamnak valami egyszerűt, így azt fogtam és bementem a fürdőbe.
Mikor végeztem, sokkal jobban éreztem magam. Egy jó kis zuhanyzás tényleg felfrissíti az embert!
Szerencsére már nem fáj semmi, így gondmentesen le tudtam menni a lépcsőn. Bementem a konyhába és készítettem magamnak pár szendvicset. Rátettem egy tálcára őket és leültem a TV elé.
Nem tudom meddig nézhettem, mert elaludtam.
5. fejezet
(Bella szemszöge)
…Úgyhogy csak a hallásomra tudtam hagyatkozni, ami szerencsémre nem hagyott cserben.
-Bella!
-Bella, Bella!- És még hallottam párszor a nevem, de ezek nem jöttek olyan közelről, mint az a hang ami közvetlen mellőlem szólongatott.
-Bella, hallasz?- Kérdezte gyönyörű bársonyos hangján, amiben most fel lehetett fedezni az aggodalmat. A hang tulajdonosa pedig nem más mint…
-Edward?- Kérdeztem alig hallhatóan, de tudtam, ő úgyis meghallja.
-Bella, hogy érzed magad?
-Mint akit eltalált egy labda!- Mondtam, miközben próbáltam összehozni egy mosolyt, ami nem nagyon sikerült.
-Mert tulajdon képen el is talált.- És a hangja elég komolyan csengett.- Tudsz mozogni?
Megpróbáltam felülni, de inkább abbahagytam ezt a műveletet, ugyanis így most a mellkasomban lévő fájdalom a duplájára nőtt. Ez valószínűleg az arcomon is tükröződhetett.
-Akkor viszlek!- Tiltakozni szerettem volna, de akkor már a karjai öleltek magához. Mielőtt elmentünk volna, beszélt a tanárunkkal, de én nem figyeltem rájuk inkább az arcát tanulmányoztam.
A kocsijába úgy rakott be, mintha egy porcelán baba lennék.
Az utat csendben tettük meg. Nagy meglepetésemre nem oda vitt, ahova gondoltam, hanem a Cullen házhoz.
Megint nagyon vigyázott, amikor a karjaimba vett és elindult velem az ajtó irányába.
-Miért ide hoztál? Mármint nincs ellenemre, mivel utálom a kórházakat.
-Carlisle szabadnapos, bár nem szereti az ilyen napokat, de a látszatot fenn kell tartani.
Nem mondtam semmit csak bólintottam egyet.
Bement a nappaliba, ahol senki sem volt. Lefektetett a kanapéra, majd felszólt Carlisle-nak aki azonnal mellette termett, nyomában Esme-vel.
Edward-ot nézték de mivel ő csak engem figyelt, az ő tekintetük is rám villant.
-Te jó ég, Bella!- Mondta Esme és letérdelt mellém az arcomat simogatva.
-Mi történt?- Kérdezte Carlisle miközben ő is mellém térdelt.
-Röplabdáztunk, és a labda eltalálta, elég keményen.
Carlisle visszafordult felém és elkezdett vizsgálgatni.
-Edward, hozd fel légy szíves a dolgozómba.- Szólalt meg végre Carlisle.
Még meg akartam tőle kérdezni, minden rendben van-e, de már nem volt ott. Helyette Edward lépett oda hozzám, és óvatosan a kezébe vett, majd megindult az emelet felé.
Bevitt oda, ahová Carlisle mondta, de még tovább ment és benyitott egy szobába, ami tele volt korházi felszerelésekkel.
-Fektesd le, kérlek!- Mutatott egy korházi ágy felé. Mire egyet pislogtam, már ott feküdtem, Edward pedig sehol sem volt.
-Készítek egy röntgen képet, hátha eltört valamid.- Mondta Carlisle.
Nem tartott sokáig míg végzett. Megint megkérte Edward-ot, jöjjön értem.
Lent a nappaliban már mindenki ott volt, kivéve Carlisle-t.
-Na mi van hugi? Nem bírod ki Edward nélkül?- Mondta Emmett aki már a hasát fogta annyira nevetett. Az én arcom persze olyan piros volt mint a pipacs. Rosalie-tól kapott egy nagy taslit, amiért hálás voltam neki. Emmett már nem nevetett de az arcára akkora vigyor ült ki, hogy szinte az egész fogsora látszódott, és végig engem nézett, amitől mégjobban zavarban voltam.
Jasper gondolom megérezhette, és gondolatban elmondta Edward-nak, aki le is tett a kanapéra.
Emmett tekintetét még sokáig magamon éreztem csakúgy mint Edward-ét, amitől megint egy kicsit zavarban éreztem magam, de szerencsére Carlisle jelent meg.
-Meg vannak az eredmények!
(Aro szemszöge)
Mikor Carlisle felhívott, és mondta, Bellával történt egy kisebb baleset, meg sem várva míg elmondja mi, letettem és rohantam hozzájuk. De bárcsak ilyen egyszerű lenne, csak elrohanni. De nem tudok ilyen könnyen szabadulni, hisz mindig van a közelemben valaki.
De meg kell próbálnom!
Kinyitottam a szobám ajtaját és körül néztem, szerencsémre nem volt ott senki, így elindultam vámpír sebességgel. Olyan alagutat választottam, amit szinte soha sem használunk. Még nagyobb szerencsémre eljutottam odáig és elkezdtem kifelé rohanni.
Nem sokkal később kiértem. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogyan fogok oda jutni? Repülőre nem szállhatok! Így csak egy lehetőség maradt, futnom kell.
Nem késlekedtem, elindultam, de vigyázva nehogy lebukjak.
Út közben eszembe jutott mikor először kaptam Bellától egy levelet. Nagyon meglepődtem, nekem él egy rokonom. Elég furcsa volt de nagyon kíváncsi voltam ki lehet az, így vissza írtam neki. Sokáig így levelezgettünk, vagy épp telefonon beszéltünk. Aztán egy nap, vártam hogy írjon, vagy hívjon, de semmi. Akkor is nagyon megijedtem, vajon mi történhetett, ezért elmentem hozzá. Szegény korházban volt és ráadásul a szüleit is elvesztette egy balesetben. Nem akartam egyedül hagyni, így felajánlottam, jöjjön velem. Nagy örömömre bele egyezett. Azóta is lányomként szeretem, és nem akarom hogy bármi baja is legyen. Persze megbízok Carlisle-ban, de úgy érzem nekem is ott kell lennem vele.
Közben megérkeztem az Atlanti óceánhoz. Nem volt más választásom, mint úszni.
Mire odaértem több mint egy nap telt el, pedig nagyon siettem.
Már az erdőben futottam, amikor megláttam a Cullen házat. Még gyorsabban futottam és már ott álltam az ajtó előtt. Be se kopogtam úgy mentem be. A nappaliban ült mindenki kivéve Bellát. Gondolom tudták már, mikor érkezek ezért ültek lent mindannyian.
-Üdvözöllek Aro, jó látni téged, barátom!- Mondta Carlisle és közben oda jött hozzám.
-Én is örülök Carlisle! De mi van Bellával?
-Gyere üljünk le és akkor megbeszéljük.- Mondta majd vissza ült oda ahol eddig is volt, így én is követtem.
-Nos?- Kérdeztem türelmetlenül.
-Nos, a bordája megrepedt, de hidd el történhetett volna rosszabb is! Most fent alszik a szobájában. És gondolom mondanom sem kell, még pár napig feküdnie kell!
-És hogy történt?- Kérdeztem idegesen.
-Röplabdáztunk a suliban, és az egyik fiú nagyon erősen ütötte meg a labdát, ami el is találta Bellát.- Mondta Edward, és láttam rajta, legszívesebben széttépné azt a fiút.
-Értem! Felmehetek hozzá?
-Ha nem baj most inkább ne, had pihenjen.
-Rendben!
Mivel nem engedtek fel, lent maradtunk beszélgetni.
Nagyon jól elbeszélgettük az időt, de én nagyon aggódtam Bella miatt. Ha csak egy kis repedésről is van szó.
Mióta levelezünk nagyon megszerettem, és nem is hittem volna hogy bárki képes olyat tenni velem mint ő. Megváltoztatott. És ezt a testvéreimtől nagyon sokat hallom. Ő ébresztett rá arra, nem kell megölnöm az embereket, csupán azért mert valami kis jelentéktelen dolgot tettek. Mikor velem jött Volterrába, megváltoztatta az életem. És én ennek örülök, mert már kezdem elfogadni, mi vagyok, és ha tehetném én is olyan lennék mint a Cullenék.
Arra kaptam fel a fejem, valaki jön le a lépcsőn, és ezt nem csak én vettem észre, hanem a többiek is. És ez a valaki nem volt más mint Bella.
1. Meg kell köszönnöm a díjat!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4. Írni kell magamról min. 5 dolgot!
5. Tovább kell adnom a díjat min. másik 5 blognak!
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
1. Ezt a díjat Nikuska94 -től kaptam! Köszönöm szépen! :)
3. Akitől kaptam http://micsodavampirfanfic.blogspot.com/
4. Imádok blogot olvasni!
A történeteket csak este tudom megírni, mert csak akkor vannak jó ötleteim!
Van egy kutyám!
Imádom kikészíteni a barátnőimet!
Nem nagyon szeretek magamról írni!
5.6. Alice23: http://cullenlove-alice23.blogspot.com/
Drusilla: http://drusilla1985.blogspot.com/
Ros-alice: http://ros-alice.blogspot.com/
Anyíta: http://anyiita-blogja.blogspot.com/
Katella: http://cutefanfiction.blogspot.com/
Ella: http://lenelie.blogspot.com/
Angyal: http://vegso-boldogsag.blogspot.com/
MN: http://wwwhopetwilight-mn.blogspot.com/
Köszönöm a díjat!!!
1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akiknek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!
Akitől kaptam: http://ros-alice.blogspot.com/
Teszt:
Kedvenc könyv: Twilight saga, True Blood
Kedvenc íróm: Stephenie Meyer
Ételem: Nem tudom! :D
Italok: Ásványvíz
Színem: Fekete
Együttes: Evanescence
Színész/nő: Nagyon nincs kedvencem!
Sorozat: Twilight
Dal: Evanescence: Bring Me To Life
Hangszer: Zongora, gitár
Hónap: Május
Napom: Péntek
Napszak: Este
Évszak: Tavasz
Sport: Kézilabda
Idézet: Hmmm...van egy kis gond ezzel ugyanis nagyon sok kedvencem van!!!
Ennyit magamról!!! :)
Akiknek küldöm:
http://cullenlove-alice23.blogspot.com/
http://wwwhopetwilight-mn.blogspot.com/
http://drusilla1985.blogspot.com/
http://anyiita-blogja.blogspot.com/
http://ginewrafiction.blogspot.com/
http://vegso-boldogsag.blogspot.com/
4.fejezet
(Bella szemszöge)
-Bella, jól vagy?- Nézett rám azokkal a csodálatosan szép aranybarna szemekkel, amik most teli voltak féltéssel és aggodalommal.
-I…igen!- Alig bírtam megszólalni, mert még mindig a karjaiban tartott és az én arcomat fürkészte.
Nem tudom pontosan mennyi ideig lehettem a karjaiban, de nem is akartam onnan felkelni és nem is tudtam volna, mert ha csak egy pillantást is vetettem a gyönyörű arcára megszűnt körülöttem létezni a világ.
Ő tért hamarabb észhez és nagy szomorúságomra elengedett.
Még pár percig álltunk egymással szemben mikor észbe kaptam és végre megszólaltam.
-Hogy kerülsz te ide?- Ez a kérdés foglalkoztatott leginkább.
-Én, nos Alice látta amint felhívod jöjjön érted, ezért amikor indulni akart megállítottam és felajánlottam neki majd én eljövök érted, ő maradjon csak Jasper-rel. Így követve az illatod ide jöttem.- A végén már a lélegzet elállító féloldalas mosolyára húzódott a szája.
-Értem, de ugye tudod, nagyon megijesztettél!- Néztem rá mérgesen. Tényleg nagyon megijesztett!
-Sajnálom!- Mondta bűnbánó arccal, de a szája szegletében ott bujkált egy kis mosoly is.
-Nem haragszom, csak még egyszer ne tegyél ilyet!- Mondtam egy sóhaj kíséretében.
Megint beállt az a bizonyos kínos csend és csak néztük egymást. Míg végül ő szólalt meg.
-Nem kéne már mennünk?- Ahogy feltette a kérdést, fel néztem az égre és meglepődtem, mert már teljesen besötétedett.
-De, azt hiszem.- Mondtam elgondolkozva.
-Akkor gyere, szállj fel a hátamra!- Mondta, miközben már megint az az ellenállhatatlan féloldalas mosolya jelent meg az arcán.
-Nem sétálhatnánk inkább?- Kérdeztem rémülten
-Miért?- Kérdezte mosolyogva.
-Mert…hát…nem sétálhatnánk inkább?- Nem akartam elmondani az igazat, mert biztosan nevetne rajtam.
-Mond el! Nem fogok ígérem nevetni!- Komolyan kezdem azt hinni, tud gondolataimban olvasni.
-Hát, jó. Ugye Heidi a legjobb barátnőm, és hát elmentünk egyszer egy hosszú sétára az erdőbe, és már későre járt mire visszaindultunk és én pedig nagyon fáradt voltam. Ezért felvetette azt az ötletet, mi lenne, ha felvenne és egészen Volterráig futva vinne. Bele mentem, de sajnos rosszul tettem, mert mire megérkeztünk nagyon rosszul voltam. Aro mikor meglátott teljesen kiborult és majdnem neki ugrott Heidi-nek, de szerencsére volt még bennem annyi lelki erő hogy közéjük álljak. Azóta nem engedtem meg senkinek hogy vigyen és Aro sem. Szerencsére!- Mondtam.
-Így már világos, de akkor el kéne indulnunk, mert 1 órányira vagyunk a háztól, és elég későre érünk majd vissza.- Mondta, és tényleg betartotta amit ígért, nem nevetett.
-Akkor induljunk.- Mondtam, azzal elindultam.
Csendben mentünk egymás mellett, mígnem nem bírtam tovább, és beszélgetést kezdeményeztem.
-Nem mesélnél egy kicsit magadról?- Kérdeztem elpirulva, ezért nem is néztem rá, hanem elfordítottam a fejem.
-De, szívesen!- Mondta mosolyogva- Mit szeretnél tudni?
-Hogyan lettél vámpír?- Tettem fel a kérdést egy perc gondolkodási idő után.
-Spanyolnáthában szenvedtem, amikor Carlisle megtalált. Meghaltam volna ha ő nincs és ezért hálás is vagyok neki…- Sokáig mesélt még magáról, és mikor befejezte, kérte meséljek én is magamról.
Észre sem vettem, de az az 1 óra számomra csak egy percnek tűnt, annyira jól elbeszélgettük az időt. Bár nem bántam, mert nagyon sok mindent tudtam meg róla.
Mikor beértünk a házba Esme jött mosolyogva elém.
-Gondolom éhes vagy! Gyere!- Mondta kedvesen, én pedig most vettem észre mennyire éhes is vagyok. Így elindultam a konyha felé.
Miután vacsoráztam felmentem a szobámba, mivel fáradt voltam. Hiába csak egy percnek tűnt az út idáig, azért mégis csak 1 óra volt.
Ezen a gondolatomon mosolyognom kellett.
Lassan elindultam a fürdő felé. Lezuhanyoztam és már mentem is ki. Befeküdtem az ágyba és már majdnem el is nyomott az álom mikor, valaki bejött és leült mellém az ágyra. Egy perc sem telt el, és egy csodálatosan szép altatódalt kezdett el dúdolni.
Lassan a végére ért, amikor elaludtam.
Mikor felkeltem körül néztem, hátha ott van aki azt a csodálatos altatót dúdolta nekem. De csalódnom kellett, mert nem volt senki a szobában.
Így felkeltem és elindultam elintézni a reggeli teendőimet. Miután fel is öltöztem lementem a konyhába, ahol Esme várt a reggelimmel.
-Jó étvágyat hozzá, de nekem most mennem kell az árvaházba.- Mondta mosolyogva, de mielőtt kiment volna még visszaszólt.- És majd elfelejtettem menj majd ki a ház elé ha végeztél a többiek ott fognak téged várni.
Aztán már nem volt senki sem a konyhában, így elkezdtem enni. Mikor végeztem, úgy tettem ahogy Esme mondta.
Mikor kiértem elindultam a Volvo felé, ahol már a többiek vártak. Beszálltam Alice mellé. Mint már oly sokszor most mosolyogva figyelt engem. Már feladtam hogy megkérdezzem, min mosolyog mindig ennyire, így most sem kérdeztem rá.
Egész úton meg sem szólaltam inkább a tegnap estén gondolkodtam. Egészen addig, míg meg nem érkeztünk.
A mai napom is ugyan olyan volt mint a tegnapi. Egészen biológia órámig, mert amint beléptem a terembe, csak egy valaki mellett volt szabad hely, mégpedig Edward mellett.
Amint leültem mellé felém fordult mosolyogva.
-Szia!- Köszöntem
-Szia! Eddig milyen napod volt?
-Elég egyhangú, szinte mindent tudok amit eddig elmondtak! Na és neked?- Kérdeztem vigyorogva. Erre nem válaszolt csak megforgatta a szemeit és elfordult mivel bejött a tanárunk.
Körülbelül az óra felénél alrébb húzódott tőlem. Nem tetszett a dolog, de amikor ránéztem az arcára világos lett számomra, miért tette ezt. Ugyanis feketék voltak a szemei.
A következő órámra Edward-al mentem mivel tesink volt, aminek nem túlságosan örültem neki, ugyanis eléggé kétballábas vagyok.
Ezen az órán röplabdáztunk. Szerencsére a csapattársaim hamar megtanulták nekem nem szabad a labda közelébe mennem, mert semmit nem tudok kezdeni vele. Sajnos ezt a gyengeségem kihasználva a másik csapat felém ütötte a labdát, amire nem figyeltem, így eltalált, elég keményen ugyanis szinte az összes fiú azzal szórakozott, ki tudja erősebben elütni.
Hátra estem, aztán már csak homályosan láttam...
3.fejezet
(Bella szemszöge)
Reggel amint felkeltem bementem a fürdőbe elkészülni, de meglepetésemre amint beértem egy nagyon csinos ruha várt rám hozzá illő cipővel. Mikor közelebb léptem hozzá megláttam egy kis papírt amin ez állt:
„Ma ezt vedd fel, kérlek! Remélem tetszik!”
Alice
Nos meg kell mondjam nagyon tetszik!
Miután elkészültem felvettem a ruhát és lementem a konyhába ahol Esme várt.
-Nagyon csinos vagy!- Mondta nekem mosolyogva.
-Köszönöm, Esme!- Gondolom elpirultam.
Leültem és elkezdtem enni. Esme megvárta míg befejezem és csak utána szólt Alice-nek jöjjön le. Nem is kellett 1 percet sem várnom már mellettem is állt mosolyogva.
-Szia, mehetünk?
-Persze.- Miután kimondtam megfogta a kezem és elkezdett kifelé húzni a házból, de közben még fel szólt a többieknek hogy indulunk.
A házból kiérve megpillantottam a többieket amint egy ezüst Volvo-ban ülnek.
Beszálltunk és már indultunk is, Edward vezetett.
Alice közben az elmaradt beszélgetésünk pótolta. Csak fél füllel figyeltem rá mert máson járt az agyam.
Az órák egyhangúan teltek, szinte mindent tudtam már abból amit elmondtak.
Szünetekben páran oda jöttek hozzám de amint megkérdezték hol lakom mivel Olaszországból jöttem, és én pedig azt válaszoltam a Cullen villában rögtön távolság tartóbbak lettek és ha valamelyikük előtte megkérdezte ülnék-e vele a menzán, azt mondta inkább majd valamikor máskor. Nem lepődtem meg Alice figyelmeztetett hogy nem lesz túl sok barátom ha, megtudják a Cullen-kal jóban vagyok sőt még velük is lakok. Mondjuk nem nagyon bántam, úgyse szeretem ha én vagyok a figyelem központjában.
Már nagyon vártam hogy végre haza érjünk, nem akartam a suliban a gondolataimba merülni.
Mikor már a Cullen ház felé vezető kis úton mentünk megkértem Alice-t vigye fel nekem a táskám a szobámba. Nem kérdezte miért csak bólintott egyet és elvette tőlem.
Egy kicsit egyedül szerettem volna lenni a gondolataimmal, úgyhogy amint Edward megállt a kocsival én már szálltam is ki és bementem az erdőbe, míg teljesen el nem tűntem a látókörükből éreztem a tekintetüket a hátamon.
Nem sokkal később, körülbelül 1 óra séta után, amikor már úgy gondoltam nem is hallhatnak leültem egy fa tövébe és elmerültem a gondolataimban.
Azon gondolkodtam mi tévő legyek mert ezt a családot nagyon megkedveltem és nem szeretnék ártani nekik, de Aro-t pedig nem szeretném elárulni mivel apámként szeretem!
Nem tudom mit tegyek, talán beszélnem kellene Aro-val! De hogyha felhívom azzal őt hagyom cserben, és nem is köszönök meg neki semmit pedig ő nagyon sok mindent tett értem, amit még mai napig sem tudtam neki megköszönni pedig nagyon szerettem volna. Az igaz nagyon sokszor köszönetet mondtam neki és ő el is fogadta de azok csak üres szavak voltak! Én tenni szeretnék valamit érte!
A másik gond pedig hogyha teljesítem a parancsot akkor egy nagyon boldog család fogja megsínyleni, azt pedig nem akarom, nagyon megszerettem őket és nagyon kedvesek is velem!
Talán az lenne a legjobb ha beszélnék Aro-val.
Körülbelül fél óra töprengés után eldöntöttem, felhívom. Elővettem a mobilom a zsebemből és beütöttem a számát. Három csörgés után fel is vette.
-Halló!
-Aro, Bella vagyok!
-Bella,- amint megtudta én vagyok az, a hangján hallottam, örül. De sajnos el kell rontanom a jókedvét. –miért hívsz?
Pár percig nem tudtam megszólalni, csak néztem magam elé. Hallottam, engem szólongatott de az a csöppnyi bátorságom ami volt hirtelen semmivé vált.
-Sa…sajnálom, A…Aro ez nekem n..ne…nem megy!- Végre megbírtam szólalni, de nem valami értelmesen.
-Bella,…- Ahogy hallottam nem dühös rám és nem is csalódott inkább mintha megkönnyebbült volna, amit végképp nem értettem!- Sajnálom!
-Mit?- Nem értettem most már végképp semmit!
Beállt pár percnyi csönd de végre megszólalt.
-Bella, el kell mondanom valamit! Én nem akartam ezt csak Caius de amint felhozta ezt az ötletet Marcus is belegyezett. Próbáltam rá venni őket arra hogy ne tegyek de nem sikerült. Nem volt más lehetőségem mint hazudni neked. Sajnálom! Ezt nem mondhattam el neked.- Ezen nagyon meglepődtem.
-De Aro, miért tenne ilyet Caius?- Ezt tényleg nem értettem. Miért tenne ilyet? De mostmár legalább világos minden.
-Caius, nem szereti a Cullen családot mert vegetáriánus életmódon élnek és szerinte ezzel a fajtánkat lekicsinyítik. Marcus-nak sem tetszik ez, de nem szólt semmit mert tudta hogy milyen jó barátom Carlisle.
-Most már világos minden, de akkor mi legyen mert én nagyon sokat gondolkodtam és arra jutottam hogy nem akarom tönkre tenni ezt a családot és neked sem akarok csalódást okozni. Aro, kérlek, nem tudom mit tegyek!- Már a végén könyörgő volt a hangom, tényleg nem tudtam mi tegyek.
-Bella, van egy ötletem. Te maradj ott mintha teljesítenéd a feladatod de közben nem teszel semmit! Én pedig azt mondom nekik minden rendben de még kell neked egy kis idő. Addig ki találom mit tegyünk. Rendben lesz így?
-Igen és köszönöm hogy nem kéred tőlem hogy folytassam!
-Bella, vajból van a szíved,- hallottam a hangján, mosolyog és ez boldogsággal töltött el –de most már szerintem ideje lenne vissza mennem. Nem tudják hogy eljöttem. Úgy gondoltam nem lenne túlságosan jó ha hallanák ezt a beszélgetést.
-Megértem! Rendben Aro, szia.
-Szia!
Miután letettük, nagyon boldog voltam mivel csak most jutott el a tudatomig mit is mondott. Annyira de annyira boldog voltam!
Még ültem pár percig a fa tövében amikor úgy gondoltam ideje lenne vissza menni. Mikor felálltam akkor vettem észre milyen napszak is van és sajnos alkonyat volt. Ami azt jelentette sietnem kell mert nemsokára besötétedik, én pedig csoda ha nem tévedek el fényes nappal.
Elindultam visszafelé, de mivel ügyelnem kellett arra el ne essek tudtam nem fogok kiérni időben az erdőből.
Ezért támadt egy remek ötletem, felhívom Alice-t jöjjön értem.
Mikor elővettem volna a mobilom, hirtelen hallottam valami zajt magam mögött, tettem egy 180° fordulatot aminek következtében kicsúszott a lábam alól a talaj de az aki mögöttem állt elkapott. Mikor észbe kaptam kinek a karjaiban landoltam az arcom szinte már lángolt és a szívem őrült vágtába kezdett. Még megszólalni sem tudtam.
-Bella!- Lehelte bársonyos hangján miközben még mindig a karjaiban tartott. Észre vettem a szemeiben az aggodalmat, aminek kissé örültem mert féltett engem.
Erre a gondolatra a szívem majd kiugrott a helyéről mert végre tudtam mit is érzek iránta és az pedig nem más mint szerelem.
Igen én szerelmes vagyok EDWARD CULLEN-be!
2. fejezet
(Bella szemszöge)
Mikor felkeltem rájöttem hogy Alice-t, Jasper-t, Rosalie-t és Emmett-et hogyan fogom össze ugrasztani, kész volt a tervem! A mai reggel tökéletes, jobb nap nem is lehetne! Felöltöztem és már mentem is Alice-hez. A nappaliban volt Rosalie-val. Egyre jobb ez a mai nap!
-Alice, Rosalie nem lenne kedvetek ma vásárolni?- remélem bele egyeznek.
-Persze, hogy van!- vágták rá egyszerre. Ezen csak mosolyogni tudtam, soha nem értettem mit lehet szeretni a vásárlásban Heidi is egyfolytában csak arról tudott beszélni hogy milyen jó boltból be boltból ki rohangálni. Én csak akkor mentem ha nagyon muszáj volt, nem szeretek vásárolni.
-Oké, de még van valami, vigyük magunkkal a fiúkat is!- Jól gondoltam, meglepődtek.
-De, minek?
-Rosalie, gondolj bele milyen jó lenne ugráltatni őket és vinnék azt is amit vettünk amik természetesen rózsaszín táskákban lennének.- Hogy bele egyezzen olyan mosolyt villantottam rá amitől hamar kedvet kapott mert bele egyezett Alice-el együtt. De eszembe jutott hogy van itt még valami.
-Csak egy valami még hátra van rá kéne venni őket hogy jöjjenek el! De nekem már van is egy ötletem! Gyertek!- Ha tudnák mit találtam ki szerintem megállítottak volna.
Elküldtem mind a kettőjüket a párjáért és mondtam hogy majd a nappaliban találkozunk. Nem telt bele két perc már mind a négyen előttem álltak kíváncsi szemekkel figyeltek engem. Húzni akartam még egy kicsit az idegeiket nem szerettem volna rögtön elmondani hogy mi is a tervem!
-Emmett,- végül már nem bírtam nyukton ülni –kössünk fogadást!
-Persze, hugi!- Tudtam hogy bele fog egyezni, de ez a megnevezés nem tetszett.
-Nos, akkor fogadok veled abban hogy Edward nem tud olvasni a gondolataimban és Jasper nem tudja befolyásolni az érzéseimet. Ha én nyerek akkor eljöttök mind a ketten vásárolni velünk.
-Okés, de ha mi nyerünk akkor vesztek nekünk egy-egy kocsit! De csak úgy előre szólok imádjuk a drága autókat!- Sejtem mire gondolt, hogy majd ő fog nyerni ezért mosolygott annyira. Nem hiszem hogy sokáig örülni fog!
Én nyertem a pajzsom végett. Emmett arcáról lehervadt a mosoly amikor győztünk.
Nem is csodálom hisz tudom mind a ketten utálnak vásárolni főleg ha a feleségeikkel kell menniük.
Később már Seattle-ben voltunk. Amikor bementünk az első butikba a Emmett-éket kezdtem sajnálni, hatalmas üzlet volt és kétlem hogy Alice-ék ne próbálnák fel mindet. Kíváncsi vagyok vajon meddig fogják bírni. Az én véleményem hogy fél óra múlva már teljesen ki lesznek készülve.
Rosalie amikor bementünk már el is tűnt Alice-el a nyomában. Én is elmentem néztem magamnak pár csinos kis ruhát de nem olyanokat amiket például Rosalie vitt be a próbafülkébe azok elég merész kivágásúak voltak amit én soha nem vettem volna fel.
Emlékszem mikor Volterrában voltam már úgy két hete Heidi elvitt magával vásárolni aminek nem nagyon örültem mert helyettem ő akarta kiválasztani mit vegyek fel. Az a nap borzalmas volt a végére már annyira nem bírtam hogy akármennyire is nem akartam, elmondtam neki hogy ne adjon rám ilyeneket mert soha nem fogom őket felvenni. Nagy nehezen de megértette.
Már fél órája ott voltunk én meg elmentem megkeresni Jasper-t. Úgy gondoltam itt az idő.
Egy széken ülve találtam rá, a sejtésem beigazolódott. Olyan képpel ült ott, kezdtem megsajnálni. De nem lehetek ilyen muszáj a feladatomra koncentrálnom.
-Jasper gyere, mutatok egy ruhát nagyon fog tetszeni és Alice-nek is, mond neki hogy próbálja fel.- Kerestem vele egy olyan ruhát ami nagyon sokat takar amit a felesége nem nagyon fog szeretni. Könnyű volt meggyőznöm hogy jó lesz az a ruha bár, direkt nem mondtam neki hogy más méretet válasszon mert én egy igen bő ruhát szemeltem ki ami Alice-re nagyon nagy volt. Szerencsémre Jasper el is vitte a ruhát.
Most következett Emmett. Ő is ugyan úgy festett mint Jasper de már nem nagyon foglalkoztam vele. Neki oda vittem egy olyan ruhát amit Rosalie borzalmasnak talált. Még ő mondta, amikor elment mellette és én is ott voltam.
Emmett is készségesen elvitte a ruhát. De ami utána volt…
JASPER WHITLOCK HALE!- Alice-től nem vártam volna hogy kiabáljon.
EMMETT CULLEN!- Rosalie-ból sokkal inkább kinézem.
Ez az elértem amit akartam remélem lesz egy kis veszekedés is. De amint látom a szerencsém nem hagyott el mert amikor oda értem a próbafülkékhez eléggé szörnyű volt az ami ott fogadott Rosalie kis híján neki támadt Emmett-nek Alice meg amint láttam nagyon mérges volt Jasper-re.
-Mi ez a szörnyű ruha?- kiabálta Rosalie mondjuk teljesen megértem azt a ruhát még én sem vettem volna fel.
-Jasper mi vagyok én 100kg-os? Mekkora ez a ruha?- Alice már teljesen kikelt magából.
Még jó hogy a fiúk eszéből kiment hogy én adtam nekik azokat a ruhákat mert most magyarázkodhatnék, ami most nem lenne nagyon szerencsés mert nem találtam ki semmit, mit is mondjak.
Sokáig veszekedtek de én már nem bírtam hallgatni ezért közéjük álltam azzal a kifogással hogy éhes vagyok és hogy még nagyon sok butik van itt. Ezzel sikerült lenyugtatnom egy kicsit őket. Nem sokkal később már az egész plázát bejártuk, én meg kitaláltam hogy mi lenne ha elmennénk moziba. Ez tetszet nekik, de azt nem tudták mi ezzel a szándékom, ugyanis azt terveztem hogy ők választanak, és így is össze fognak veszni. Mint eddig most is sikerrel jártam mind a négyen mást akartak nézni a végén már muszáj volt nekem döntenem ha nem akartam egész este ott állni.
Mire végre haza értünk este tíz volt de nekem még fel kellett hívnom Aro-t, amit persze nem szabadott a házban megtennem. Amennyire csak tudtam nesztelenül kiosontam a házból és elmentem vissza a plázához hogyha észre is veszik hogy eltűntem legyen kifogásom.
Amikor oda értem gyorsan beütöttem a számát a mobilomba aztán három csörgés után fel is vette, milyen szerencse hogy nem alszik.
-Halló?- szólt bele egy mély hang de mégis csilingelő volt. Ennyit tesz ha valaki vámpír.
-Szia Aro, Bella vagyok.
-Drága Bella miért hívsz? Talán valami baj van?- Hallottam a hangján hogy megrémült pedig nincs oka rá!
-Semmi baj Aro! Csak azért hívlak hogy már félig sikert értem el már csak Edward-ot, Esme-t és Carlisle-t kell elintéznem!
-Gratulálok azt hittem tovább fog tartani de nem csalódtam benned! De ha már nem bíznak egymásban akkor majd hívj fel!
-Jól van! De most mennem kell nehogy gyanakodjanak!
-Rendben de vigyázz magadra szia!
-Szia!
Ezt is elintéztem most vissza kell mennem mert ők nem alszanak nem tudok csak úgy meglógni.
Mint mindig a szerencse forgandó Edward állt az ajtóban gondolom rám várt.
És hogy eltaláltam.
-Hol voltál?- Ezt a kérdést szerettem volna megúszni de úgy látszik nem sikerült. De várjunk csak valami furcsa volt a hangjában, talán aggódott értem?
Nem, nem Bella csak képzelődsz hagyd abba. Inkább találj ki valamit gyorsan.
-Öhm…csak a plázában hagytam a mobilom azért mentem vissza, de nem találtam meg.- Remélem elhiszi, mert ha nem, nekem végem!
-Jó, de máskor szólj valakinek hogy kísérjen el! Ne mászkálj egyedül ilyen későn!- Nagy kő esett le a szívemről, elhitte!
-Oké, de nem akarok senkit sem zavarni ilyesmivel! Én nem akarok senkit sem ilyenekkel piszkálni biztos van jobb dolguk is!- Végül is ha igaz lett volna a mesém akkor így vélekedtem volna, csak hát nem igaz.
-De…, inkább hadjuk biztos fáradt vagy, gyere be!- Azzal megfogta a kezem és elkezdett befele húzni egészen fel a szobámig vitt. Amikor megfogta a kezem az az érzés amit akkor érzek amikor meglátom még jobban rám tört, és ahol hozzá ért a keze a bőrömhöz kellemesen bizsergett. Nem tudom meddig álltunk a szobám előtt de biztosan nagyon sokáig mert a szája egy féloldalas mosolyra húzódott, amikor megláttam azt hittem menten elolvadok. Aztán végül megszólalt azon a hihetetlenül bársonyos hangon.
-Akkor én megyek!- Azzal már ott sem volt. Még pár percig álltam ott és próbáltam össze szedni magam mikor úgy éreztem meg tudok mozdulni bementem a szobámba és elmentem fürdeni miután kijöttem ledőltem az ágyra egészen addig Edward-on gondolkoztam míg el nem nyomott az álom.
1.fejezet
(Bella szemszöge)
-Aro, miért hívtál?
-Drága Bella, van egy feladatom számodra.
-Mi… hogyan?- nos ez nagyon meglepett, mert én ember voltam és nem egy Volturi testőr.
Aro az üknagyapám nem is tudom hányadik, de apámként szeretem, ő volt az, aki a szüleim halála után magához vett.
Volterra nagyon szép hely, nagyon szeretem ezt a kis várost, bár nem sokat lehetek kint ezért nincs is emberbarátom csak vámpír. Igaz őket se nevezném nagyon annak, mert nem bírnak a közelemben maradni sokáig, de tudom, hogy úgyse bántanának. Aro mindenkinek megmondta, hogyha bántani mernek, akkor arra nagyon súlyos büntetés vár rájuk. Jane utál, mert ő szerinte jobban szeret engem Aro mint őt, nem hibáztatom érte, sokszor kivételezik velem, de nem csak ez az egy oka van rá, nekem van egy pajzsom, ami megvéd a mentális támadásoktól, úgyhogy ő sem tud nekem ártani. De már megszoktam hogy ellenséges velem szemben. Nemcsak ő az egyetlen itt, vannak mások is, és mindenki mással jól kijövök.
De azt még mindig nem tudom felfogni, hogy miért pont engem küldenek el. Hisz engem még soha nem bíztak meg semmivel. –Te most komolyan azt mondod, hogy engem küldesz el? De miért pont engem és miért?
-Bella, azért mert egy embert kell küldenem, te megfelelő vagy és még azért is, mert Amerikába kellene menned, te meg oda szeretnél vissza menni, befejezni a sulit. Ezért döntöttem úgy hogy te mész. Nem küldhetek vámpírt.- válaszolt de én még mindig nem értettem mit akar mondani pontosan.
-Aro ezt még mindig nem értem mit kellene tennem?
-Amerikában van egy Forks nevű kisváros, és neked oda kell menned. Ott lakik a Cullen család és az a feladatod, hogy azt a családot tönkre teszed.- Caius-tól nem vártam volna mást ő mindig ilyen rideg, de hogy Aro-tól… egyáltalán nem. Egyébként is Carlisle Cullen a legjobb barátja. Ezt nem értem.
-De Aro nem azt mondtad, hogy Carlisle Cullen a legjobb barátod?!- Adtam hangot az értetlenségemnek.
-Igen ő volt, de rájöttem, hogy hibát követtem el, hogy hagytam neki azt az életmódot követni. Nem illik egy vámpírhoz, az hogy állatok vérét igya.- Hallottam a hangján hogy szomorú ez végett. Gondolom Caius ötlete volt Aro nem tenne ilyet.
-Öhm… jó elvállalom, csak mond el pontosan mit, hogy csináljak.
Miután elmondtak mindent felmentem a szobámba pakolni nem sokkal később Aro feljött hozzám, beszélgetni, és amit elmondott nem volt megdöbbentő pedig annak kellett volna lennie, ugyanis a sejtésem beigazolódott és Caius áll minden mögött. Sokáig beszéltünk, bár csak ő beszélt mert elmondta vagy ezerszer hogy nagyon vigyázzak magamra.
A búcsúzás volt a legrosszabb, mert hiányozni fognak, Aro még azt is hozzá tette mégegyszer, hogy vigyázzak magamra.
Felix vitt ki a reptérre ott búcsúzás képen kaptam egy csontropogtató ölelést, amikor azt mondtam engedjen el mert nem kapok levegőt csak vigyorgott.
Már itt ülök a repülőn és Seattle felé tartok, és azon gondolkozom, vajon hogy lehetne sikeres a „megbízásom”. Nem nagyon szeretném tönkre tenni senkinek sem a családját, nem vagyok kegyetlen, de ezt, muszáj megtennem Aro kedvéért. Nagyon sok mindent köszönhetek neki, ezzel végre meghálálhatom. Már minden családtagról tudok mindent, nagyon sokat meséltek róluk és az mind csak jó volt, nem tudom elhinni hogy rosszak legyenek. Mondjuk erre közrejátszik az is hogy nem vagyok vámpír. Ezért is nem vagyok benne biztos hogy meg tudom tenni. A gondolataimból egy kedves női hang rázott fel. -Kérem csatolják be a biztonsági öveiket elkezdjük a leszállást.
Nem sokkal később már a reptér bejárata előtt álltam, leintettem egy taxis-t. Mivel nem akartam állandóan azzal közlekedni megkértem vigyen egy autókölcsönzőhöz. Egy Aston Martin Vanquish-t választottam. Nagyon szeretem a kocsikat.
Miután minden papírt lerendeztünk elindultam a Cullen ház felé, meg kell mondjam még mindig ideges voltam, de hozzá kell szoknom hisz én is Volturi testőr szeretnék lenni. Tudom hogyha valaki megtudná akkor egy őrültnek nézne, mert hát ki csatlakozna önként a Volturi-hoz!? Én azért szeretnék, mert ők a családom.
Közben megérkeztem, úgy látszik nagyon elmerülhettem a gondolataimban. Megint.
Ahogy a ház elé értem megláttam hogy az egész család már kint vár. Ahogy kiszálltam egy szőke magas férfi jött oda hozzám, ha jól tudom ő Carlisle.
-Üdvözöllek, engem Carlisle Cullen-nek hívnak biztosan te vagy Isabella Volturi- üdvözölt kedvesen, pedig ha tudná az igazat miért vagyok itt nem ilyen lenne.
-Jó napot!- próbáltam illedelmes lenni azért mégis csak most vagyok itt először.
-Ugyan kedvesem tegezz csak minket, kérlek! A nevem Esme.- Akkor jól tippeltem a barnás vöröses hajú nő Esme.
-Akkor a feleségemet már ismered. A lányaink Rosalie és Alice.- Először egy szőke hajú lányra mutatott, aki nem éppen kedvesen méregetett aztán egy kis alacsony fekete hajúra ő nem volt olyan, mint a testvére az ő arcán hatalmas vigyor ült. Nem értem minek őrül.- Ők pedig a fiaink Emmett, Jasper és Edward.- Az első akire rá mutatott egy nagy medveszerű srác ő is vigyorgott csak hogy miért azt már tudtam. Aro már mondta ő a móka mester a családban. Aztán egy szőke göndör hajú következett ő olyan katonás volt de Aro azt is mondta hogy ő az érzéseket képes befolyásolni. Az utolsó fiúra siklott a tekintetem őneki bronz vörös a haja, de amikor ránéztem valami furcsa érzés kerített hatalmába nem tudom mi volt az, de Jasper biztos tudja mert azonnal rám villant a tekintete, és furcsán bűmult.
-Gyere kedvesem, megmutatom a szobádat aztán utána, ehetnél valamit biztos éhes vagy.- invitált beljebb Esme kedvesen, így elterelve a figyelmemet.
Csak biccentettem aztán ő megfogta a bőröndöket és bevitte egy szobába én pedig követtem.
-Akkor mit szeretnél előbb, enni vagy kipakolni?
-Nem tudom szerintem előbb ki kéne pakolnom, de az sokáig tartana úgyhogy szerintem inkább ennék.- Feleltem hát ez végül is, igaz is volt.
-Várj egy percet.- Mondta aztán már nem is láttam hogy mit csinál csak hirtelen arra lettem figyelmes hogy előttem áll és a bőröndjeim sehol. Látta hogy milyen értetlen arccal nézek rá ezért hozzá tette: -Kipakoltam neked. De most gyere.
Hálás voltam neki, mert mire én a pakolással végeztem volna. Aztán megfogta a kezem és elkezdett kifelé húzni a szobámból le a konyhába.
-Remélem ízleni fog! Tudod, nem szoktam főzni.- Nevetett fel. Aztán elém rakta a reggelimet. Meg is ettem mindet, aztán elnézést kértem és felmentem a szobámba tusolni, aztán aludni.
Másnap reggel keltem fel. Gyorsan felöltöztem és lementem a konyhába Esme már várt a reggelimmel azt is gyorsan megettem.
-Esme, nem hívnád le a többieket meg szeretnék valamit beszélni?!
-Máris de addig menj a nappaliba.- szót fogadtam, de amikor oda értem már mindenki ott volt még Esme is, aki csak mosolygott rám. Ezért én is helyet foglaltam.
-Nos mit szeretnél megbeszélni velünk?- Jött a kérdés Carlisle felől.
-Azt ugye mind tudjátok miért is vagyok itt?- Vártam hogy mit válaszolnak, de mindenkitől csak egy apró bólintást kaptam így folytattam.- Akkor jó, nos szóval akkor az lenne az egyik kérdés, hogy hova fogok suliba járni és még ehhez kapcsolódó kérdések. A másik az nem annyira lenne kérdés, hanem inkább kérés hogy elmondanátok hogy nálatok mik a szokások?- Tudnom kell ilyen apró, de még is fontos információkat is.
-Velünk fogsz suliba járni egy osztályban leszünk szóval majd én mindent elmondok, de majd ha együtt leszünk, mert nem hiszem hogy a többieket ez most érdekelné.- Alice válaszolt a kérdésemre mosolyogva. Még mindig nem értem min mosolyog, de mindegy majd megkérdezem.
-Ami meg a szokásainkat illeti- Carlisle vette át a szót –minden hétvégén elmegyünk vadászni, ha süt a nap akkor nem megyünk el sehova akkor majd csak te fogsz suliba menni.Nos azt hiszem ennyi lenne. De ha nem haragszol szeretnék neked én is feltenni néhány kérdést.
-Jól van, tedd fel őket.- Biztattam.
-Nos először is kíváncsi lennék, hogy mi történt veled mármint mesélj az életedről.- Igen ettől a kérdéstől féltem, de muszáj lesz válaszolnom, hogy bizzanak bennem.
-Rendben de figyelmeztetlek hosszú lesz!- Ezen csak mosolygott. –Phoenix-ben éltem a szüleimmel 14 éves koromig. A suliban én voltam a szürke kisegér és sokszor elestem a saját lábamban- Erre Emmett úgy elkezdett nevetni hogy már a hasát fogta, Esme-től erre pedig kapott egy „viselkedj” pillantást aztán abba is hagyta, de még mindig kuncogott de nem nagyon törődtem vele így folytattam –és sokszor kinevettek,- itt rá pillantottam, mire megint nevetni kezdett, de most Rosalie intézte el kissé fájdalmas módon,- de már megszoktam mert, még van amikor most is elesek. De terelem a témát inkább, folytatom. Egyszer az volt a házi feladatunk hogy készítsük el a családfánkat így találtam rá Aro-ra és egy kicsit kutakodtam utána és megtudtam hogy még mindig él így felvettem vele a kapcsolatot. Nagyon jól elbeszélgettünk aztán egy nap volt egy autó balesetünk a szüleimmel. Ők meghaltak csak én maradtam életben, de elég súlyos sérüléseim voltak ezért sokáig voltam kórházban. Aro megijedt hogy miért nem írok neki vagy legalább hívom fel és eljött hozzám. Aztán megtudta hogy mi történt és azt mondta hogy mennyek vele. Én bele egyeztem…- Sokáig meséltem nekik ők pedig megdöbbenve hallgatták, szó mi szó nem minden napi életem van/volt.
-Köszönöm hogy elmondtad nekünk, szerintem most menj pihenj le.- Carlisle nagyon kedves de az utolsó szavakon meglepődtem így ránéztem az órára. Hát igen, én mondtam hogy hosszú lesz mert már este hat óra volt.
Elmentem lefeküdni aludni, szerettem volna még egy kicsit gondolkozni de hamar elnyomott az álom…
| Provided by website-hit-counters.com . |
