Teljesítetlen feladat 5.fejezet

5. fejezet

(Bella szemszöge)

…Úgyhogy csak a hallásomra tudtam hagyatkozni, ami szerencsémre nem hagyott cserben.
-Bella!
-Bella, Bella!- És még hallottam párszor a nevem, de ezek nem jöttek olyan közelről, mint az a hang ami közvetlen mellőlem szólongatott.
-Bella, hallasz?- Kérdezte gyönyörű bársonyos hangján, amiben most fel lehetett fedezni az aggodalmat. A hang tulajdonosa pedig nem más mint…
-Edward?- Kérdeztem alig hallhatóan, de tudtam, ő úgyis meghallja.
-Bella, hogy érzed magad?
-Mint akit eltalált egy labda!- Mondtam, miközben próbáltam összehozni egy mosolyt, ami nem nagyon sikerült.
-Mert tulajdon képen el is talált.- És a hangja elég komolyan csengett.- Tudsz mozogni?
Megpróbáltam felülni, de inkább abbahagytam ezt a műveletet, ugyanis így most a mellkasomban lévő fájdalom a duplájára nőtt. Ez valószínűleg az arcomon is tükröződhetett.
-Akkor viszlek!- Tiltakozni szerettem volna, de akkor már a karjai öleltek magához. Mielőtt elmentünk volna, beszélt a tanárunkkal, de én nem figyeltem rájuk inkább az arcát tanulmányoztam.
A kocsijába úgy rakott be, mintha egy porcelán baba lennék.
Az utat csendben tettük meg. Nagy meglepetésemre nem oda vitt, ahova gondoltam, hanem a Cullen házhoz.
Megint nagyon vigyázott, amikor a karjaimba vett és elindult velem az ajtó irányába.
-Miért ide hoztál? Mármint nincs ellenemre, mivel utálom a kórházakat.
-Carlisle szabadnapos, bár nem szereti az ilyen napokat, de a látszatot fenn kell tartani.
Nem mondtam semmit csak bólintottam egyet.
Bement a nappaliba, ahol senki sem volt. Lefektetett a kanapéra, majd felszólt Carlisle-nak aki azonnal mellette termett, nyomában Esme-vel.
Edward-ot nézték de mivel ő csak engem figyelt, az ő tekintetük is rám villant.
-Te jó ég, Bella!- Mondta Esme és letérdelt mellém az arcomat simogatva.
-Mi történt?- Kérdezte Carlisle miközben ő is mellém térdelt.
-Röplabdáztunk, és a labda eltalálta, elég keményen.
Carlisle visszafordult felém és elkezdett vizsgálgatni.
-Edward, hozd fel légy szíves a dolgozómba.- Szólalt meg végre Carlisle.
Még meg akartam tőle kérdezni, minden rendben van-e, de már nem volt ott. Helyette Edward lépett oda hozzám, és óvatosan a kezébe vett, majd megindult az emelet felé.
Bevitt oda, ahová Carlisle mondta, de még tovább ment és benyitott egy szobába, ami tele volt korházi felszerelésekkel.
-Fektesd le, kérlek!- Mutatott egy korházi ágy felé. Mire egyet pislogtam, már ott feküdtem, Edward pedig sehol sem volt.
-Készítek egy röntgen képet, hátha eltört valamid.- Mondta Carlisle.
Nem tartott sokáig míg végzett. Megint megkérte Edward-ot, jöjjön értem.
Lent a nappaliban már mindenki ott volt, kivéve Carlisle-t.
-Na mi van hugi? Nem bírod ki Edward nélkül?- Mondta Emmett aki már a hasát fogta annyira nevetett. Az én arcom persze olyan piros volt mint a pipacs. Rosalie-tól kapott egy nagy taslit, amiért hálás voltam neki. Emmett már nem nevetett de az arcára akkora vigyor ült ki, hogy szinte az egész fogsora látszódott, és végig engem nézett, amitől mégjobban zavarban voltam.
Jasper gondolom megérezhette, és gondolatban elmondta Edward-nak, aki le is tett a kanapéra.
Emmett tekintetét még sokáig magamon éreztem csakúgy mint Edward-ét, amitől megint egy kicsit zavarban éreztem magam, de szerencsére Carlisle jelent meg.
-Meg vannak az eredmények!


(Aro szemszöge)

Mikor Carlisle felhívott, és mondta, Bellával történt egy kisebb baleset, meg sem várva míg elmondja mi, letettem és rohantam hozzájuk. De bárcsak ilyen egyszerű lenne, csak elrohanni. De nem tudok ilyen könnyen szabadulni, hisz mindig van a közelemben valaki.
De meg kell próbálnom!
Kinyitottam a szobám ajtaját és körül néztem, szerencsémre nem volt ott senki, így elindultam vámpír sebességgel. Olyan alagutat választottam, amit szinte soha sem használunk. Még nagyobb szerencsémre eljutottam odáig és elkezdtem kifelé rohanni.
Nem sokkal később kiértem. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogyan fogok oda jutni? Repülőre nem szállhatok! Így csak egy lehetőség maradt, futnom kell.
Nem késlekedtem, elindultam, de vigyázva nehogy lebukjak.
Út közben eszembe jutott mikor először kaptam Bellától egy levelet. Nagyon meglepődtem, nekem él egy rokonom. Elég furcsa volt de nagyon kíváncsi voltam ki lehet az, így vissza írtam neki. Sokáig így levelezgettünk, vagy épp telefonon beszéltünk. Aztán egy nap, vártam hogy írjon, vagy hívjon, de semmi. Akkor is nagyon megijedtem, vajon mi történhetett, ezért elmentem hozzá. Szegény korházban volt és ráadásul a szüleit is elvesztette egy balesetben. Nem akartam egyedül hagyni, így felajánlottam, jöjjön velem. Nagy örömömre bele egyezett. Azóta is lányomként szeretem, és nem akarom hogy bármi baja is legyen. Persze megbízok Carlisle-ban, de úgy érzem nekem is ott kell lennem vele.
Közben megérkeztem az Atlanti óceánhoz. Nem volt más választásom, mint úszni.

Mire odaértem több mint egy nap telt el, pedig nagyon siettem.
Már az erdőben futottam, amikor megláttam a Cullen házat. Még gyorsabban futottam és már ott álltam az ajtó előtt. Be se kopogtam úgy mentem be. A nappaliban ült mindenki kivéve Bellát. Gondolom tudták már, mikor érkezek ezért ültek lent mindannyian.
-Üdvözöllek Aro, jó látni téged, barátom!- Mondta Carlisle és közben oda jött hozzám.
-Én is örülök Carlisle! De mi van Bellával?
-Gyere üljünk le és akkor megbeszéljük.- Mondta majd vissza ült oda ahol eddig is volt, így én is követtem.
-Nos?- Kérdeztem türelmetlenül.
-Nos, a bordája megrepedt, de hidd el történhetett volna rosszabb is! Most fent alszik a szobájában. És gondolom mondanom sem kell, még pár napig feküdnie kell!
-És hogy történt?- Kérdeztem idegesen.
-Röplabdáztunk a suliban, és az egyik fiú nagyon erősen ütötte meg a labdát, ami el is találta Bellát.- Mondta Edward, és láttam rajta, legszívesebben széttépné azt a fiút.
-Értem! Felmehetek hozzá?
-Ha nem baj most inkább ne, had pihenjen.
-Rendben!
Mivel nem engedtek fel, lent maradtunk beszélgetni.
Nagyon jól elbeszélgettük az időt, de én nagyon aggódtam Bella miatt. Ha csak egy kis repedésről is van szó.
Mióta levelezünk nagyon megszerettem, és nem is hittem volna hogy bárki képes olyat tenni velem mint ő. Megváltoztatott. És ezt a testvéreimtől nagyon sokat hallom. Ő ébresztett rá arra, nem kell megölnöm az embereket, csupán azért mert valami kis jelentéktelen dolgot tettek. Mikor velem jött Volterrába, megváltoztatta az életem. És én ennek örülök, mert már kezdem elfogadni, mi vagyok, és ha tehetném én is olyan lennék mint a Cullenék.

Arra kaptam fel a fejem, valaki jön le a lépcsőn, és ezt nem csak én vettem észre, hanem a többiek is. És ez a valaki nem volt más mint Bella.