Teljesítetlen feladat 2.fejezet

2. fejezet

(Bella szemszöge)

Mikor felkeltem rájöttem hogy Alice-t, Jasper-t, Rosalie-t és Emmett-et hogyan fogom össze ugrasztani, kész volt a tervem! A mai reggel tökéletes, jobb nap nem is lehetne! Felöltöztem és már mentem is Alice-hez. A nappaliban volt Rosalie-val. Egyre jobb ez a mai nap!
-Alice, Rosalie nem lenne kedvetek ma vásárolni?- remélem bele egyeznek.
-Persze, hogy van!- vágták rá egyszerre. Ezen csak mosolyogni tudtam, soha nem értettem mit lehet szeretni a vásárlásban Heidi is egyfolytában csak arról tudott beszélni hogy milyen jó boltból be boltból ki rohangálni. Én csak akkor mentem ha nagyon muszáj volt, nem szeretek vásárolni.
-Oké, de még van valami, vigyük magunkkal a fiúkat is!- Jól gondoltam, meglepődtek.
-De, minek?
-Rosalie, gondolj bele milyen jó lenne ugráltatni őket és vinnék azt is amit vettünk amik természetesen rózsaszín táskákban lennének.- Hogy bele egyezzen olyan mosolyt villantottam rá amitől hamar kedvet kapott mert bele egyezett Alice-el együtt. De eszembe jutott hogy van itt még valami.
-Csak egy valami még hátra van rá kéne venni őket hogy jöjjenek el! De nekem már van is egy ötletem! Gyertek!- Ha tudnák mit találtam ki szerintem megállítottak volna.
Elküldtem mind a kettőjüket a párjáért és mondtam hogy majd a nappaliban találkozunk. Nem telt bele két perc már mind a négyen előttem álltak kíváncsi szemekkel figyeltek engem. Húzni akartam még egy kicsit az idegeiket nem szerettem volna rögtön elmondani hogy mi is a tervem!
-Emmett,- végül már nem bírtam nyukton ülni –kössünk fogadást!
-Persze, hugi!- Tudtam hogy bele fog egyezni, de ez a megnevezés nem tetszett.
-Nos, akkor fogadok veled abban hogy Edward nem tud olvasni a gondolataimban és Jasper nem tudja befolyásolni az érzéseimet. Ha én nyerek akkor eljöttök mind a ketten vásárolni velünk.
-Okés, de ha mi nyerünk akkor vesztek nekünk egy-egy kocsit! De csak úgy előre szólok imádjuk a drága autókat!- Sejtem mire gondolt, hogy majd ő fog nyerni ezért mosolygott annyira. Nem hiszem hogy sokáig örülni fog!
Én nyertem a pajzsom végett. Emmett arcáról lehervadt a mosoly amikor győztünk.
Nem is csodálom hisz tudom mind a ketten utálnak vásárolni főleg ha a feleségeikkel kell menniük.

Később már Seattle-ben voltunk. Amikor bementünk az első butikba a Emmett-éket kezdtem sajnálni, hatalmas üzlet volt és kétlem hogy Alice-ék ne próbálnák fel mindet. Kíváncsi vagyok vajon meddig fogják bírni. Az én véleményem hogy fél óra múlva már teljesen ki lesznek készülve.
Rosalie amikor bementünk már el is tűnt Alice-el a nyomában. Én is elmentem néztem magamnak pár csinos kis ruhát de nem olyanokat amiket például Rosalie vitt be a próbafülkébe azok elég merész kivágásúak voltak amit én soha nem vettem volna fel.
Emlékszem mikor Volterrában voltam már úgy két hete Heidi elvitt magával vásárolni aminek nem nagyon örültem mert helyettem ő akarta kiválasztani mit vegyek fel. Az a nap borzalmas volt a végére már annyira nem bírtam hogy akármennyire is nem akartam, elmondtam neki hogy ne adjon rám ilyeneket mert soha nem fogom őket felvenni. Nagy nehezen de megértette.

Már fél órája ott voltunk én meg elmentem megkeresni Jasper-t. Úgy gondoltam itt az idő.
Egy széken ülve találtam rá, a sejtésem beigazolódott. Olyan képpel ült ott, kezdtem megsajnálni. De nem lehetek ilyen muszáj a feladatomra koncentrálnom.
-Jasper gyere, mutatok egy ruhát nagyon fog tetszeni és Alice-nek is, mond neki hogy próbálja fel.- Kerestem vele egy olyan ruhát ami nagyon sokat takar amit a felesége nem nagyon fog szeretni. Könnyű volt meggyőznöm hogy jó lesz az a ruha bár, direkt nem mondtam neki hogy más méretet válasszon mert én egy igen bő ruhát szemeltem ki ami Alice-re nagyon nagy volt. Szerencsémre Jasper el is vitte a ruhát.
Most következett Emmett. Ő is ugyan úgy festett mint Jasper de már nem nagyon foglalkoztam vele. Neki oda vittem egy olyan ruhát amit Rosalie borzalmasnak talált. Még ő mondta, amikor elment mellette és én is ott voltam.
Emmett is készségesen elvitte a ruhát. De ami utána volt…
JASPER WHITLOCK HALE!- Alice-től nem vártam volna hogy kiabáljon.
EMMETT CULLEN!- Rosalie-ból sokkal inkább kinézem.

Ez az elértem amit akartam remélem lesz egy kis veszekedés is. De amint látom a szerencsém nem hagyott el mert amikor oda értem a próbafülkékhez eléggé szörnyű volt az ami ott fogadott Rosalie kis híján neki támadt Emmett-nek Alice meg amint láttam nagyon mérges volt Jasper-re.
-Mi ez a szörnyű ruha?- kiabálta Rosalie mondjuk teljesen megértem azt a ruhát még én sem vettem volna fel.
-Jasper mi vagyok én 100kg-os? Mekkora ez a ruha?- Alice már teljesen kikelt magából.
Még jó hogy a fiúk eszéből kiment hogy én adtam nekik azokat a ruhákat mert most magyarázkodhatnék, ami most nem lenne nagyon szerencsés mert nem találtam ki semmit, mit is mondjak.

Sokáig veszekedtek de én már nem bírtam hallgatni ezért közéjük álltam azzal a kifogással hogy éhes vagyok és hogy még nagyon sok butik van itt. Ezzel sikerült lenyugtatnom egy kicsit őket. Nem sokkal később már az egész plázát bejártuk, én meg kitaláltam hogy mi lenne ha elmennénk moziba. Ez tetszet nekik, de azt nem tudták mi ezzel a szándékom, ugyanis azt terveztem hogy ők választanak, és így is össze fognak veszni. Mint eddig most is sikerrel jártam mind a négyen mást akartak nézni a végén már muszáj volt nekem döntenem ha nem akartam egész este ott állni.
Mire végre haza értünk este tíz volt de nekem még fel kellett hívnom Aro-t, amit persze nem szabadott a házban megtennem. Amennyire csak tudtam nesztelenül kiosontam a házból és elmentem vissza a plázához hogyha észre is veszik hogy eltűntem legyen kifogásom.

Amikor oda értem gyorsan beütöttem a számát a mobilomba aztán három csörgés után fel is vette, milyen szerencse hogy nem alszik.
-Halló?- szólt bele egy mély hang de mégis csilingelő volt. Ennyit tesz ha valaki vámpír.
-Szia Aro, Bella vagyok.
-Drága Bella miért hívsz? Talán valami baj van?- Hallottam a hangján hogy megrémült pedig nincs oka rá!
-Semmi baj Aro! Csak azért hívlak hogy már félig sikert értem el már csak Edward-ot, Esme-t és Carlisle-t kell elintéznem!
-Gratulálok azt hittem tovább fog tartani de nem csalódtam benned! De ha már nem bíznak egymásban akkor majd hívj fel!
-Jól van! De most mennem kell nehogy gyanakodjanak!
-Rendben de vigyázz magadra szia!
-Szia!
Ezt is elintéztem most vissza kell mennem mert ők nem alszanak nem tudok csak úgy meglógni.
Mint mindig a szerencse forgandó Edward állt az ajtóban gondolom rám várt.
És hogy eltaláltam.
-Hol voltál?- Ezt a kérdést szerettem volna megúszni de úgy látszik nem sikerült. De várjunk csak valami furcsa volt a hangjában, talán aggódott értem?
Nem, nem Bella csak képzelődsz hagyd abba. Inkább találj ki valamit gyorsan.
-Öhm…csak a plázában hagytam a mobilom azért mentem vissza, de nem találtam meg.- Remélem elhiszi, mert ha nem, nekem végem!
-Jó, de máskor szólj valakinek hogy kísérjen el! Ne mászkálj egyedül ilyen későn!- Nagy kő esett le a szívemről, elhitte!
-Oké, de nem akarok senkit sem zavarni ilyesmivel! Én nem akarok senkit sem ilyenekkel piszkálni biztos van jobb dolguk is!- Végül is ha igaz lett volna a mesém akkor így vélekedtem volna, csak hát nem igaz.
-De…, inkább hadjuk biztos fáradt vagy, gyere be!- Azzal megfogta a kezem és elkezdett befele húzni egészen fel a szobámig vitt. Amikor megfogta a kezem az az érzés amit akkor érzek amikor meglátom még jobban rám tört, és ahol hozzá ért a keze a bőrömhöz kellemesen bizsergett. Nem tudom meddig álltunk a szobám előtt de biztosan nagyon sokáig mert a szája egy féloldalas mosolyra húzódott, amikor megláttam azt hittem menten elolvadok. Aztán végül megszólalt azon a hihetetlenül bársonyos hangon.
-Akkor én megyek!- Azzal már ott sem volt. Még pár percig álltam ott és próbáltam össze szedni magam mikor úgy éreztem meg tudok mozdulni bementem a szobámba és elmentem fürdeni miután kijöttem ledőltem az ágyra egészen addig Edward-on gondolkoztam míg el nem nyomott az álom.

Teljesítetlen feladat 1.fejezet

1.fejezet

(Bella szemszöge)

-Aro, miért hívtál?
-Drága Bella, van egy feladatom számodra.
-Mi… hogyan?- nos ez nagyon meglepett, mert én ember voltam és nem egy Volturi testőr.
Aro az üknagyapám nem is tudom hányadik, de apámként szeretem, ő volt az, aki a szüleim halála után magához vett.
Volterra nagyon szép hely, nagyon szeretem ezt a kis várost, bár nem sokat lehetek kint ezért nincs is emberbarátom csak vámpír. Igaz őket se nevezném nagyon annak, mert nem bírnak a közelemben maradni sokáig, de tudom, hogy úgyse bántanának. Aro mindenkinek megmondta, hogyha bántani mernek, akkor arra nagyon súlyos büntetés vár rájuk. Jane utál, mert ő szerinte jobban szeret engem Aro mint őt, nem hibáztatom érte, sokszor kivételezik velem, de nem csak ez az egy oka van rá, nekem van egy pajzsom, ami megvéd a mentális támadásoktól, úgyhogy ő sem tud nekem ártani. De már megszoktam hogy ellenséges velem szemben. Nemcsak ő az egyetlen itt, vannak mások is, és mindenki mással jól kijövök.
De azt még mindig nem tudom felfogni, hogy miért pont engem küldenek el. Hisz engem még soha nem bíztak meg semmivel. –Te most komolyan azt mondod, hogy engem küldesz el? De miért pont engem és miért?
-Bella, azért mert egy embert kell küldenem, te megfelelő vagy és még azért is, mert Amerikába kellene menned, te meg oda szeretnél vissza menni, befejezni a sulit. Ezért döntöttem úgy hogy te mész. Nem küldhetek vámpírt.- válaszolt de én még mindig nem értettem mit akar mondani pontosan.
-Aro ezt még mindig nem értem mit kellene tennem?
-Amerikában van egy Forks nevű kisváros, és neked oda kell menned. Ott lakik a Cullen család és az a feladatod, hogy azt a családot tönkre teszed.- Caius-tól nem vártam volna mást ő mindig ilyen rideg, de hogy Aro-tól… egyáltalán nem. Egyébként is Carlisle Cullen a legjobb barátja. Ezt nem értem.
-De Aro nem azt mondtad, hogy Carlisle Cullen a legjobb barátod?!- Adtam hangot az értetlenségemnek.
-Igen ő volt, de rájöttem, hogy hibát követtem el, hogy hagytam neki azt az életmódot követni. Nem illik egy vámpírhoz, az hogy állatok vérét igya.- Hallottam a hangján hogy szomorú ez végett. Gondolom Caius ötlete volt Aro nem tenne ilyet.
-Öhm… jó elvállalom, csak mond el pontosan mit, hogy csináljak.

Miután elmondtak mindent felmentem a szobámba pakolni nem sokkal később Aro feljött hozzám, beszélgetni, és amit elmondott nem volt megdöbbentő pedig annak kellett volna lennie, ugyanis a sejtésem beigazolódott és Caius áll minden mögött. Sokáig beszéltünk, bár csak ő beszélt mert elmondta vagy ezerszer hogy nagyon vigyázzak magamra.
A búcsúzás volt a legrosszabb, mert hiányozni fognak, Aro még azt is hozzá tette mégegyszer, hogy vigyázzak magamra.
Felix vitt ki a reptérre ott búcsúzás képen kaptam egy csontropogtató ölelést, amikor azt mondtam engedjen el mert nem kapok levegőt csak vigyorgott.
Már itt ülök a repülőn és Seattle felé tartok, és azon gondolkozom, vajon hogy lehetne sikeres a „megbízásom”. Nem nagyon szeretném tönkre tenni senkinek sem a családját, nem vagyok kegyetlen, de ezt, muszáj megtennem Aro kedvéért. Nagyon sok mindent köszönhetek neki, ezzel végre meghálálhatom. Már minden családtagról tudok mindent, nagyon sokat meséltek róluk és az mind csak jó volt, nem tudom elhinni hogy rosszak legyenek. Mondjuk erre közrejátszik az is hogy nem vagyok vámpír. Ezért is nem vagyok benne biztos hogy meg tudom tenni. A gondolataimból egy kedves női hang rázott fel. -Kérem csatolják be a biztonsági öveiket elkezdjük a leszállást.
Nem sokkal később már a reptér bejárata előtt álltam, leintettem egy taxis-t. Mivel nem akartam állandóan azzal közlekedni megkértem vigyen egy autókölcsönzőhöz. Egy Aston Martin Vanquish-t választottam. Nagyon szeretem a kocsikat.
Miután minden papírt lerendeztünk elindultam a Cullen ház felé, meg kell mondjam még mindig ideges voltam, de hozzá kell szoknom hisz én is Volturi testőr szeretnék lenni. Tudom hogyha valaki megtudná akkor egy őrültnek nézne, mert hát ki csatlakozna önként a Volturi-hoz!? Én azért szeretnék, mert ők a családom.
Közben megérkeztem, úgy látszik nagyon elmerülhettem a gondolataimban. Megint.
Ahogy a ház elé értem megláttam hogy az egész család már kint vár. Ahogy kiszálltam egy szőke magas férfi jött oda hozzám, ha jól tudom ő Carlisle.
-Üdvözöllek, engem Carlisle Cullen-nek hívnak biztosan te vagy Isabella Volturi- üdvözölt kedvesen, pedig ha tudná az igazat miért vagyok itt nem ilyen lenne.
-Jó napot!- próbáltam illedelmes lenni azért mégis csak most vagyok itt először.
-Ugyan kedvesem tegezz csak minket, kérlek! A nevem Esme.- Akkor jól tippeltem a barnás vöröses hajú nő Esme.
-Akkor a feleségemet már ismered. A lányaink Rosalie és Alice.- Először egy szőke hajú lányra mutatott, aki nem éppen kedvesen méregetett aztán egy kis alacsony fekete hajúra ő nem volt olyan, mint a testvére az ő arcán hatalmas vigyor ült. Nem értem minek őrül.- Ők pedig a fiaink Emmett, Jasper és Edward.- Az első akire rá mutatott egy nagy medveszerű srác ő is vigyorgott csak hogy miért azt már tudtam. Aro már mondta ő a móka mester a családban. Aztán egy szőke göndör hajú következett ő olyan katonás volt de Aro azt is mondta hogy ő az érzéseket képes befolyásolni. Az utolsó fiúra siklott a tekintetem őneki bronz vörös a haja, de amikor ránéztem valami furcsa érzés kerített hatalmába nem tudom mi volt az, de Jasper biztos tudja mert azonnal rám villant a tekintete, és furcsán bűmult.
-Gyere kedvesem, megmutatom a szobádat aztán utána, ehetnél valamit biztos éhes vagy.- invitált beljebb Esme kedvesen, így elterelve a figyelmemet.
Csak biccentettem aztán ő megfogta a bőröndöket és bevitte egy szobába én pedig követtem.
-Akkor mit szeretnél előbb, enni vagy kipakolni?
-Nem tudom szerintem előbb ki kéne pakolnom, de az sokáig tartana úgyhogy szerintem inkább ennék.- Feleltem hát ez végül is, igaz is volt.
-Várj egy percet.- Mondta aztán már nem is láttam hogy mit csinál csak hirtelen arra lettem figyelmes hogy előttem áll és a bőröndjeim sehol. Látta hogy milyen értetlen arccal nézek rá ezért hozzá tette: -Kipakoltam neked. De most gyere.
Hálás voltam neki, mert mire én a pakolással végeztem volna. Aztán megfogta a kezem és elkezdett kifelé húzni a szobámból le a konyhába.
-Remélem ízleni fog! Tudod, nem szoktam főzni.- Nevetett fel. Aztán elém rakta a reggelimet. Meg is ettem mindet, aztán elnézést kértem és felmentem a szobámba tusolni, aztán aludni.

Másnap reggel keltem fel. Gyorsan felöltöztem és lementem a konyhába Esme már várt a reggelimmel azt is gyorsan megettem.

-Esme, nem hívnád le a többieket meg szeretnék valamit beszélni?!

-Máris de addig menj a nappaliba.- szót fogadtam, de amikor oda értem már mindenki ott volt még Esme is, aki csak mosolygott rám. Ezért én is helyet foglaltam.

-Nos mit szeretnél megbeszélni velünk?- Jött a kérdés Carlisle felől.

-Azt ugye mind tudjátok miért is vagyok itt?- Vártam hogy mit válaszolnak, de mindenkitől csak egy apró bólintást kaptam így folytattam.- Akkor jó, nos szóval akkor az lenne az egyik kérdés, hogy hova fogok suliba járni és még ehhez kapcsolódó kérdések. A másik az nem annyira lenne kérdés, hanem inkább kérés hogy elmondanátok hogy nálatok mik a szokások?- Tudnom kell ilyen apró, de még is fontos információkat is.

-Velünk fogsz suliba járni egy osztályban leszünk szóval majd én mindent elmondok, de majd ha együtt leszünk, mert nem hiszem hogy a többieket ez most érdekelné.- Alice válaszolt a kérdésemre mosolyogva. Még mindig nem értem min mosolyog, de mindegy majd megkérdezem.

-Ami meg a szokásainkat illeti- Carlisle vette át a szót –minden hétvégén elmegyünk vadászni, ha süt a nap akkor nem megyünk el sehova akkor majd csak te fogsz suliba menni.Nos azt hiszem ennyi lenne. De ha nem haragszol szeretnék neked én is feltenni néhány kérdést.

-Jól van, tedd fel őket.- Biztattam.

-Nos először is kíváncsi lennék, hogy mi történt veled mármint mesélj az életedről.- Igen ettől a kérdéstől féltem, de muszáj lesz válaszolnom, hogy bizzanak bennem.

-Rendben de figyelmeztetlek hosszú lesz!- Ezen csak mosolygott. –Phoenix-ben éltem a szüleimmel 14 éves koromig. A suliban én voltam a szürke kisegér és sokszor elestem a saját lábamban- Erre Emmett úgy elkezdett nevetni hogy már a hasát fogta, Esme-től erre pedig kapott egy „viselkedj” pillantást aztán abba is hagyta, de még mindig kuncogott de nem nagyon törődtem vele így folytattam –és sokszor kinevettek,- itt rá pillantottam, mire megint nevetni kezdett, de most Rosalie intézte el kissé fájdalmas módon,- de már megszoktam mert, még van amikor most is elesek. De terelem a témát inkább, folytatom. Egyszer az volt a házi feladatunk hogy készítsük el a családfánkat így találtam rá Aro-ra és egy kicsit kutakodtam utána és megtudtam hogy még mindig él így felvettem vele a kapcsolatot. Nagyon jól elbeszélgettünk aztán egy nap volt egy autó balesetünk a szüleimmel. Ők meghaltak csak én maradtam életben, de elég súlyos sérüléseim voltak ezért sokáig voltam kórházban. Aro megijedt hogy miért nem írok neki vagy legalább hívom fel és eljött hozzám. Aztán megtudta hogy mi történt és azt mondta hogy mennyek vele. Én bele egyeztem…- Sokáig meséltem nekik ők pedig megdöbbenve hallgatták, szó mi szó nem minden napi életem van/volt.

-Köszönöm hogy elmondtad nekünk, szerintem most menj pihenj le.- Carlisle nagyon kedves de az utolsó szavakon meglepődtem így ránéztem az órára. Hát igen, én mondtam hogy hosszú lesz mert már este hat óra volt.

Elmentem lefeküdni aludni, szerettem volna még egy kicsit gondolkozni de hamar elnyomott az álom…