Teljesítetlen feladat 9. fejezet

9. fejezet

(Bella szemszöge)

-Bella, én szeretlek téged!- Mondta, majd végigsimított arcomon, és közelebb húzta azt magához. Éreztem hűs, bódító leheletét bőrömön, mire kellemes borzongás futott át minden porcikámon. Csak az agyam egyik fele tudta mi fog történni, a másik elkábult Edward illatától.
Láttam hogy habozik, így közelíteni kezdtem felé, s mikor beszélni kezdtem, súrolták egymást ajkaink.
-Én is szeretlek!- Suttogtam, és ezzel a kijelentésemmel mosolyt csaltam arcára, de nem tartott sokáig, mert ajkai lassan ízlelgetni kezdték ajkaimat. Beletúrtam szénakazal hajába, úgy húztam közelebb, mire belenyögött a csókba és fájdalmas arccal elhúzódott. Szomorúan ugyan, de beletörődtem, hisz őt csábítja a vérem, így nem lehet neki könnyű.
-Sajnálom!- Motyogta bűnbánóan.
Én csak tagadólag megráztam a fejem, minthogy nem haragszok. Majd eszembe jutott valami.
-Te jártál a szobámban, amikor aludtam?
-Igen!- Mondta mosolyogva, de most nem volt annyira igéző, mert a szemei feketén, és éhesen csillogtak, mitől meg kellet volna ijednem, de én nem tettem.
-Nem vagy fáradt?- Kérdezte váratlanul.
-Nem!- Mondtam, de meghazudtoltam önmagam, mert egy ásítás hagyta el a szám.
-Ideje lenne aludnod!- Mondta, és ment volna ki, de szégyenlősen utána szóltam.
-Nem…nem maradnál, és dúdolnád el azt a szép altatót?
-De igen! De amíg átöltözöl, kimegyek!
-Nem kell!- Mondta, majd elpirultam kérdő tekintetétől.- Elég, ha elfordulsz!
Ő csak mosolygott, de végül elfordult, én pedig gyorsan átöltöztem.
-Készen vagyok!- Mondtam, mire felém fordult.
Vámpírsebességgel előttem termett, felkapott, és befektetett az ágyamba, majd ő is mellém feküdt, de előtte még ügyelt arra, hogy mindenhol be legyek takarva.
Elkezdte dúdolni az altatót, mire én lassan már az álmok világában jártam, de még mielőtt teljesen elsüppedhettem volna az öntudatlanságban, hallottam szerelmem hangját amint szép álmokat kíván, és még hozzá teszi, hogy szeret.

Reggel már nem volt mellettem Edward, de így se lehetett letörölni az arcomról a mosolyt, annyira boldog voltam!
Felálltam és elindultam elvégezni emberi teendőim, majd mikor kész lettem, lementem, ahol mindenki ott volt, kivéve Edward-ot. Nem csak ez tűnt fel, hanem az is hogy, úgy ülnek ott, mintha szobrok lennének.
Közelebb mentem hozzájuk, mire végre rám figyeltek, de bárcsak ne tették volna, mert szemükből sugárzott az elkeseredettség és a sajnálat. Tudtam, valami nincs rendben, ezért rákérdeztem.
-Mi a baj?- Kérdeztem félve a választól.
-Bella,…- Borult sírva Esme a nyakamba.- Edward…Edward…
-Mi van Edward-al?- Kérdeztem pánikolva, és gyorsabban kezdtem szedni a levegőt. Éreztem, hogy Jasper próbál lenyugtatni, de képessége nem használt. Ellenálltam neki. Tudni akartam mi van szerelmemmel.
-Elment!- Válaszolt Alice és ő is könny nélküli zokogásba kezdett, de kedvese vigasztalta.
Mikor felfogtam mit mondott arcom holtsápadt lett, majd forró sós könnyeim ömleni kezdtek. Szorosabban öleltem át Esme-t, arcomat vállába temettem, és úgy zokogtam tovább.
Nem hiszem el hogy elment! Pedig azt mondta, szeret! Én azt hittem, most már minden rendben lesz! De úgy látszik tévedtem!
Lassan ugyan de zokogásom csillapodni kezdett, elengedtem Esme-t aki idő közben már nem sírt, és oda sétáltam a kanapéhoz és leültem rá.
-Miért ment el?- Kérdeztem, hangom rekedtes volt a sok sírástól.
-Azt tudjuk, hogy KI miatt!- Válaszolta Rosalie, cseppet sem kedvesen.
-Rosalie!- Szólt rá Carlisle, majd bocsánatkérően rám nézett.
-Igaza van! Az én hibám!- Suttogtam, mire mindenki rám kapta tekintetét.
-Miért lenne a te hibád, hugi?- Kérdezte Emmett.
-Háát…izé…- makogtam összevissza és éreztem, elpirultam. Lehajtottam a fejem, de fellestem egy pillanatra pilláim alól, és szembe találtam magam Esme, Alice, Carlisle és Emmett mosolyával. Bár az utóbb említett arcán inkább egy kaján vigyor ült.
-Na mi az a kis Bellácska meghódította a mi Edward-unk szívét?- Röhögött, mire Esme-től kapott egy figyelmeztető pillantást, Rosalie-tól pedig egy taslit. Ezt követően mindenki csendbe burkolózott.
De én megtörtem ezt a csendet, mert nem bírtam elviselni a gondolatot hogy elment.
-Nem tudjátok hova ment?
-Ne…- Válaszolt volna Alice, de ekkor egy látomása lett. Jasper azonnal mellette termett, és megszorította kedvese kezét.
-Alice, mit látsz?
Még egy percig üres volt a tekintete, de aztán újra köztünk volt.
-Nem láttam pontosan, de a Denali-klán felé tart!
-Utána megyek!- Ugrottam fel.
-Bella…
-Nem Alice! Utána megyek! Miattam nem hagyhatja el a családját! Visszahozom! Majd én elmegyek, neki nem kell!- Mondtam és elindultam felfelé, a hitetlenkedő szempárok kíséretében.
Alice kapcsolt elsőnek, mert utánam jött.
-Bella, nem mehetsz el egyedül!
-Miattam ment el, és én ezt nem hagyhatom!- Erősködtem, és makacsul ragaszkodtam ehhez az elhatározásomhoz.
-Akkor legalább had menjek veled!
-Rendben!- Egyeztem bele, mert így legalább biztos, hogy elmehetek. Elindultam összepakolni. Nem tudom hány napig leszünk ott, így egy nagyobb táskába pakoltam.
Körülbelül 20 perc múlva lementem, ahol Alice várt.
A többiek még mindig ott ültek, ahol hagytuk őket. Csak arra eszméltek fel, hogy kilépünk az ajtón, ezért utánunk siettek.
-Bella, nem kell utána menned! Majd mi…- Mondta Esme, bár a szavai azt mondták, hogy ne, a szemei mást mondtak.
-Miattam ment el, nekem kell őt visszahoznom!
-Nagyon makacs vagy! Ugye tudod?- Nézett rám szeretett teljesen Esme, majd megölelt. A többiek is így tettek, kivéve Rosalie-t és Jasper-t. Mindkettőjükről tudtam miért nem teszik. Jasper azért nem, mert őt nagyon vonzza a vérem, mert ő nem rég tért át a vegetáriánus életmódra, Rosalie pedig egyszerűen utál!
-Mennünk kéne?- Szólalt meg Alice, én pedig nem késlekedtem kimentem, és beszálltunk Edward Volvójába.

Körülbelül 2 nap múlva már Alaskában voltunk.
Az úton idefelé Alice folyamatosan a jövőt kutatta, így nem tudta lekötni a gondolataim, mik folyamatosan Edward körül forogtak. Bár így legalább átgondolhattam, mit mondok majd neki.
Lassan Alice rákanyarodott egy útra, ami egy a Cullen háznál is nagyobb villához vezetett.
Kiszálltunk a kocsiból. Vettem egy nagy levegőt, majd elindultam az ajtó felé.