Teljesítetlen feladat 5.fejezet

5. fejezet

(Bella szemszöge)

…Úgyhogy csak a hallásomra tudtam hagyatkozni, ami szerencsémre nem hagyott cserben.
-Bella!
-Bella, Bella!- És még hallottam párszor a nevem, de ezek nem jöttek olyan közelről, mint az a hang ami közvetlen mellőlem szólongatott.
-Bella, hallasz?- Kérdezte gyönyörű bársonyos hangján, amiben most fel lehetett fedezni az aggodalmat. A hang tulajdonosa pedig nem más mint…
-Edward?- Kérdeztem alig hallhatóan, de tudtam, ő úgyis meghallja.
-Bella, hogy érzed magad?
-Mint akit eltalált egy labda!- Mondtam, miközben próbáltam összehozni egy mosolyt, ami nem nagyon sikerült.
-Mert tulajdon képen el is talált.- És a hangja elég komolyan csengett.- Tudsz mozogni?
Megpróbáltam felülni, de inkább abbahagytam ezt a műveletet, ugyanis így most a mellkasomban lévő fájdalom a duplájára nőtt. Ez valószínűleg az arcomon is tükröződhetett.
-Akkor viszlek!- Tiltakozni szerettem volna, de akkor már a karjai öleltek magához. Mielőtt elmentünk volna, beszélt a tanárunkkal, de én nem figyeltem rájuk inkább az arcát tanulmányoztam.
A kocsijába úgy rakott be, mintha egy porcelán baba lennék.
Az utat csendben tettük meg. Nagy meglepetésemre nem oda vitt, ahova gondoltam, hanem a Cullen házhoz.
Megint nagyon vigyázott, amikor a karjaimba vett és elindult velem az ajtó irányába.
-Miért ide hoztál? Mármint nincs ellenemre, mivel utálom a kórházakat.
-Carlisle szabadnapos, bár nem szereti az ilyen napokat, de a látszatot fenn kell tartani.
Nem mondtam semmit csak bólintottam egyet.
Bement a nappaliba, ahol senki sem volt. Lefektetett a kanapéra, majd felszólt Carlisle-nak aki azonnal mellette termett, nyomában Esme-vel.
Edward-ot nézték de mivel ő csak engem figyelt, az ő tekintetük is rám villant.
-Te jó ég, Bella!- Mondta Esme és letérdelt mellém az arcomat simogatva.
-Mi történt?- Kérdezte Carlisle miközben ő is mellém térdelt.
-Röplabdáztunk, és a labda eltalálta, elég keményen.
Carlisle visszafordult felém és elkezdett vizsgálgatni.
-Edward, hozd fel légy szíves a dolgozómba.- Szólalt meg végre Carlisle.
Még meg akartam tőle kérdezni, minden rendben van-e, de már nem volt ott. Helyette Edward lépett oda hozzám, és óvatosan a kezébe vett, majd megindult az emelet felé.
Bevitt oda, ahová Carlisle mondta, de még tovább ment és benyitott egy szobába, ami tele volt korházi felszerelésekkel.
-Fektesd le, kérlek!- Mutatott egy korházi ágy felé. Mire egyet pislogtam, már ott feküdtem, Edward pedig sehol sem volt.
-Készítek egy röntgen képet, hátha eltört valamid.- Mondta Carlisle.
Nem tartott sokáig míg végzett. Megint megkérte Edward-ot, jöjjön értem.
Lent a nappaliban már mindenki ott volt, kivéve Carlisle-t.
-Na mi van hugi? Nem bírod ki Edward nélkül?- Mondta Emmett aki már a hasát fogta annyira nevetett. Az én arcom persze olyan piros volt mint a pipacs. Rosalie-tól kapott egy nagy taslit, amiért hálás voltam neki. Emmett már nem nevetett de az arcára akkora vigyor ült ki, hogy szinte az egész fogsora látszódott, és végig engem nézett, amitől mégjobban zavarban voltam.
Jasper gondolom megérezhette, és gondolatban elmondta Edward-nak, aki le is tett a kanapéra.
Emmett tekintetét még sokáig magamon éreztem csakúgy mint Edward-ét, amitől megint egy kicsit zavarban éreztem magam, de szerencsére Carlisle jelent meg.
-Meg vannak az eredmények!


(Aro szemszöge)

Mikor Carlisle felhívott, és mondta, Bellával történt egy kisebb baleset, meg sem várva míg elmondja mi, letettem és rohantam hozzájuk. De bárcsak ilyen egyszerű lenne, csak elrohanni. De nem tudok ilyen könnyen szabadulni, hisz mindig van a közelemben valaki.
De meg kell próbálnom!
Kinyitottam a szobám ajtaját és körül néztem, szerencsémre nem volt ott senki, így elindultam vámpír sebességgel. Olyan alagutat választottam, amit szinte soha sem használunk. Még nagyobb szerencsémre eljutottam odáig és elkezdtem kifelé rohanni.
Nem sokkal később kiértem. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogyan fogok oda jutni? Repülőre nem szállhatok! Így csak egy lehetőség maradt, futnom kell.
Nem késlekedtem, elindultam, de vigyázva nehogy lebukjak.
Út közben eszembe jutott mikor először kaptam Bellától egy levelet. Nagyon meglepődtem, nekem él egy rokonom. Elég furcsa volt de nagyon kíváncsi voltam ki lehet az, így vissza írtam neki. Sokáig így levelezgettünk, vagy épp telefonon beszéltünk. Aztán egy nap, vártam hogy írjon, vagy hívjon, de semmi. Akkor is nagyon megijedtem, vajon mi történhetett, ezért elmentem hozzá. Szegény korházban volt és ráadásul a szüleit is elvesztette egy balesetben. Nem akartam egyedül hagyni, így felajánlottam, jöjjön velem. Nagy örömömre bele egyezett. Azóta is lányomként szeretem, és nem akarom hogy bármi baja is legyen. Persze megbízok Carlisle-ban, de úgy érzem nekem is ott kell lennem vele.
Közben megérkeztem az Atlanti óceánhoz. Nem volt más választásom, mint úszni.

Mire odaértem több mint egy nap telt el, pedig nagyon siettem.
Már az erdőben futottam, amikor megláttam a Cullen házat. Még gyorsabban futottam és már ott álltam az ajtó előtt. Be se kopogtam úgy mentem be. A nappaliban ült mindenki kivéve Bellát. Gondolom tudták már, mikor érkezek ezért ültek lent mindannyian.
-Üdvözöllek Aro, jó látni téged, barátom!- Mondta Carlisle és közben oda jött hozzám.
-Én is örülök Carlisle! De mi van Bellával?
-Gyere üljünk le és akkor megbeszéljük.- Mondta majd vissza ült oda ahol eddig is volt, így én is követtem.
-Nos?- Kérdeztem türelmetlenül.
-Nos, a bordája megrepedt, de hidd el történhetett volna rosszabb is! Most fent alszik a szobájában. És gondolom mondanom sem kell, még pár napig feküdnie kell!
-És hogy történt?- Kérdeztem idegesen.
-Röplabdáztunk a suliban, és az egyik fiú nagyon erősen ütötte meg a labdát, ami el is találta Bellát.- Mondta Edward, és láttam rajta, legszívesebben széttépné azt a fiút.
-Értem! Felmehetek hozzá?
-Ha nem baj most inkább ne, had pihenjen.
-Rendben!
Mivel nem engedtek fel, lent maradtunk beszélgetni.
Nagyon jól elbeszélgettük az időt, de én nagyon aggódtam Bella miatt. Ha csak egy kis repedésről is van szó.
Mióta levelezünk nagyon megszerettem, és nem is hittem volna hogy bárki képes olyat tenni velem mint ő. Megváltoztatott. És ezt a testvéreimtől nagyon sokat hallom. Ő ébresztett rá arra, nem kell megölnöm az embereket, csupán azért mert valami kis jelentéktelen dolgot tettek. Mikor velem jött Volterrába, megváltoztatta az életem. És én ennek örülök, mert már kezdem elfogadni, mi vagyok, és ha tehetném én is olyan lennék mint a Cullenék.

Arra kaptam fel a fejem, valaki jön le a lépcsőn, és ezt nem csak én vettem észre, hanem a többiek is. És ez a valaki nem volt más mint Bella.

2.Díjam

1. Meg kell köszönnöm a díjat!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4. Írni kell magamról min. 5 dolgot!
5. Tovább kell adnom a díjat min. másik 5 blognak!
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.


1. Ezt a díjat Nikuska94 -től kaptam! Köszönöm szépen! :)

3. Akitől kaptam http://micsodavampirfanfic.blogspot.com/

4. Imádok blogot olvasni!
A történeteket csak este tudom megírni, mert csak akkor vannak jó ötleteim!
Van egy kutyám!
Imádom kikészíteni a barátnőimet!
Nem nagyon szeretek magamról írni!

5.6. Alice23: http://cullenlove-alice23.blogspot.com/
Drusilla: http://drusilla1985.blogspot.com/
Ros-alice: http://ros-alice.blogspot.com/
Anyíta: http://anyiita-blogja.blogspot.com/
Katella: http://cutefanfiction.blogspot.com/
Ella: http://lenelie.blogspot.com/
Angyal: http://vegso-boldogsag.blogspot.com/
MN: http://wwwhopetwilight-mn.blogspot.com/


Köszönöm a díjat!!!

1.Díjam

1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akiknek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!


Akitől kaptam: http://ros-alice.blogspot.com/


Teszt:
Kedvenc könyv: Twilight saga, True Blood
Kedvenc íróm: Stephenie Meyer
Ételem: Nem tudom! :D
Italok: Ásványvíz
Színem: Fekete
Együttes: Evanescence
Színész/nő: Nagyon nincs kedvencem!
Sorozat: Twilight
Dal: Evanescence: Bring Me To Life
Hangszer: Zongora, gitár
Hónap: Május
Napom: Péntek
Napszak: Este
Évszak: Tavasz
Sport: Kézilabda
Idézet: Hmmm...van egy kis gond ezzel ugyanis nagyon sok kedvencem van!!!

Ennyit magamról!!! :)


Akiknek küldöm:
http://cullenlove-alice23.blogspot.com/
http://wwwhopetwilight-mn.blogspot.com/
http://drusilla1985.blogspot.com/
http://anyiita-blogja.blogspot.com/
http://ginewrafiction.blogspot.com/
http://vegso-boldogsag.blogspot.com/

Teljesítetlen feladat 4.fejezet

4.fejezet

(Bella szemszöge)

-Bella, jól vagy?- Nézett rám azokkal a csodálatosan szép aranybarna szemekkel, amik most teli voltak féltéssel és aggodalommal.
-I…igen!- Alig bírtam megszólalni, mert még mindig a karjaiban tartott és az én arcomat fürkészte.
Nem tudom pontosan mennyi ideig lehettem a karjaiban, de nem is akartam onnan felkelni és nem is tudtam volna, mert ha csak egy pillantást is vetettem a gyönyörű arcára megszűnt körülöttem létezni a világ.
Ő tért hamarabb észhez és nagy szomorúságomra elengedett.
Még pár percig álltunk egymással szemben mikor észbe kaptam és végre megszólaltam.
-Hogy kerülsz te ide?- Ez a kérdés foglalkoztatott leginkább.
-Én, nos Alice látta amint felhívod jöjjön érted, ezért amikor indulni akart megállítottam és felajánlottam neki majd én eljövök érted, ő maradjon csak Jasper-rel. Így követve az illatod ide jöttem.- A végén már a lélegzet elállító féloldalas mosolyára húzódott a szája.
-Értem, de ugye tudod, nagyon megijesztettél!- Néztem rá mérgesen. Tényleg nagyon megijesztett!
-Sajnálom!- Mondta bűnbánó arccal, de a szája szegletében ott bujkált egy kis mosoly is.
-Nem haragszom, csak még egyszer ne tegyél ilyet!- Mondtam egy sóhaj kíséretében.
Megint beállt az a bizonyos kínos csend és csak néztük egymást. Míg végül ő szólalt meg.
-Nem kéne már mennünk?- Ahogy feltette a kérdést, fel néztem az égre és meglepődtem, mert már teljesen besötétedett.
-De, azt hiszem.- Mondtam elgondolkozva.
-Akkor gyere, szállj fel a hátamra!- Mondta, miközben már megint az az ellenállhatatlan féloldalas mosolya jelent meg az arcán.
-Nem sétálhatnánk inkább?- Kérdeztem rémülten
-Miért?- Kérdezte mosolyogva.
-Mert…hát…nem sétálhatnánk inkább?- Nem akartam elmondani az igazat, mert biztosan nevetne rajtam.
-Mond el! Nem fogok ígérem nevetni!- Komolyan kezdem azt hinni, tud gondolataimban olvasni.
-Hát, jó. Ugye Heidi a legjobb barátnőm, és hát elmentünk egyszer egy hosszú sétára az erdőbe, és már későre járt mire visszaindultunk és én pedig nagyon fáradt voltam. Ezért felvetette azt az ötletet, mi lenne, ha felvenne és egészen Volterráig futva vinne. Bele mentem, de sajnos rosszul tettem, mert mire megérkeztünk nagyon rosszul voltam. Aro mikor meglátott teljesen kiborult és majdnem neki ugrott Heidi-nek, de szerencsére volt még bennem annyi lelki erő hogy közéjük álljak. Azóta nem engedtem meg senkinek hogy vigyen és Aro sem. Szerencsére!- Mondtam.
-Így már világos, de akkor el kéne indulnunk, mert 1 órányira vagyunk a háztól, és elég későre érünk majd vissza.- Mondta, és tényleg betartotta amit ígért, nem nevetett.
-Akkor induljunk.- Mondtam, azzal elindultam.
Csendben mentünk egymás mellett, mígnem nem bírtam tovább, és beszélgetést kezdeményeztem.
-Nem mesélnél egy kicsit magadról?- Kérdeztem elpirulva, ezért nem is néztem rá, hanem elfordítottam a fejem.
-De, szívesen!- Mondta mosolyogva- Mit szeretnél tudni?
-Hogyan lettél vámpír?- Tettem fel a kérdést egy perc gondolkodási idő után.
-Spanyolnáthában szenvedtem, amikor Carlisle megtalált. Meghaltam volna ha ő nincs és ezért hálás is vagyok neki…- Sokáig mesélt még magáról, és mikor befejezte, kérte meséljek én is magamról.
Észre sem vettem, de az az 1 óra számomra csak egy percnek tűnt, annyira jól elbeszélgettük az időt. Bár nem bántam, mert nagyon sok mindent tudtam meg róla.

Mikor beértünk a házba Esme jött mosolyogva elém.
-Gondolom éhes vagy! Gyere!- Mondta kedvesen, én pedig most vettem észre mennyire éhes is vagyok. Így elindultam a konyha felé.
Miután vacsoráztam felmentem a szobámba, mivel fáradt voltam. Hiába csak egy percnek tűnt az út idáig, azért mégis csak 1 óra volt.
Ezen a gondolatomon mosolyognom kellett.
Lassan elindultam a fürdő felé. Lezuhanyoztam és már mentem is ki. Befeküdtem az ágyba és már majdnem el is nyomott az álom mikor, valaki bejött és leült mellém az ágyra. Egy perc sem telt el, és egy csodálatosan szép altatódalt kezdett el dúdolni.
Lassan a végére ért, amikor elaludtam.


Mikor felkeltem körül néztem, hátha ott van aki azt a csodálatos altatót dúdolta nekem. De csalódnom kellett, mert nem volt senki a szobában.
Így felkeltem és elindultam elintézni a reggeli teendőimet. Miután fel is öltöztem lementem a konyhába, ahol Esme várt a reggelimmel.
-Jó étvágyat hozzá, de nekem most mennem kell az árvaházba.- Mondta mosolyogva, de mielőtt kiment volna még visszaszólt.- És majd elfelejtettem menj majd ki a ház elé ha végeztél a többiek ott fognak téged várni.
Aztán már nem volt senki sem a konyhában, így elkezdtem enni. Mikor végeztem, úgy tettem ahogy Esme mondta.
Mikor kiértem elindultam a Volvo felé, ahol már a többiek vártak. Beszálltam Alice mellé. Mint már oly sokszor most mosolyogva figyelt engem. Már feladtam hogy megkérdezzem, min mosolyog mindig ennyire, így most sem kérdeztem rá.
Egész úton meg sem szólaltam inkább a tegnap estén gondolkodtam. Egészen addig, míg meg nem érkeztünk.

A mai napom is ugyan olyan volt mint a tegnapi. Egészen biológia órámig, mert amint beléptem a terembe, csak egy valaki mellett volt szabad hely, mégpedig Edward mellett.
Amint leültem mellé felém fordult mosolyogva.
-Szia!- Köszöntem
-Szia! Eddig milyen napod volt?
-Elég egyhangú, szinte mindent tudok amit eddig elmondtak! Na és neked?- Kérdeztem vigyorogva. Erre nem válaszolt csak megforgatta a szemeit és elfordult mivel bejött a tanárunk.
Körülbelül az óra felénél alrébb húzódott tőlem. Nem tetszett a dolog, de amikor ránéztem az arcára világos lett számomra, miért tette ezt. Ugyanis feketék voltak a szemei.

A következő órámra Edward-al mentem mivel tesink volt, aminek nem túlságosan örültem neki, ugyanis eléggé kétballábas vagyok.

Ezen az órán röplabdáztunk. Szerencsére a csapattársaim hamar megtanulták nekem nem szabad a labda közelébe mennem, mert semmit nem tudok kezdeni vele. Sajnos ezt a gyengeségem kihasználva a másik csapat felém ütötte a labdát, amire nem figyeltem, így eltalált, elég keményen ugyanis szinte az összes fiú azzal szórakozott, ki tudja erősebben elütni.
Hátra estem, aztán már csak homályosan láttam...

Teljesítetlen feladat 3.fejezet

3.fejezet

(Bella szemszöge)

Reggel amint felkeltem bementem a fürdőbe elkészülni, de meglepetésemre amint beértem egy nagyon csinos ruha várt rám hozzá illő cipővel. Mikor közelebb léptem hozzá megláttam egy kis papírt amin ez állt:

„Ma ezt vedd fel, kérlek! Remélem tetszik!”

Alice

Nos meg kell mondjam nagyon tetszik!
Miután elkészültem felvettem a ruhát és lementem a konyhába ahol Esme várt.
-Nagyon csinos vagy!- Mondta nekem mosolyogva.
-Köszönöm, Esme!- Gondolom elpirultam.
Leültem és elkezdtem enni. Esme megvárta míg befejezem és csak utána szólt Alice-nek jöjjön le. Nem is kellett 1 percet sem várnom már mellettem is állt mosolyogva.
-Szia, mehetünk?
-Persze.- Miután kimondtam megfogta a kezem és elkezdett kifelé húzni a házból, de közben még fel szólt a többieknek hogy indulunk.
A házból kiérve megpillantottam a többieket amint egy ezüst Volvo-ban ülnek.
Beszálltunk és már indultunk is, Edward vezetett.
Alice közben az elmaradt beszélgetésünk pótolta. Csak fél füllel figyeltem rá mert máson járt az agyam.

Az órák egyhangúan teltek, szinte mindent tudtam már abból amit elmondtak.
Szünetekben páran oda jöttek hozzám de amint megkérdezték hol lakom mivel Olaszországból jöttem, és én pedig azt válaszoltam a Cullen villában rögtön távolság tartóbbak lettek és ha valamelyikük előtte megkérdezte ülnék-e vele a menzán, azt mondta inkább majd valamikor máskor. Nem lepődtem meg Alice figyelmeztetett hogy nem lesz túl sok barátom ha, megtudják a Cullen-kal jóban vagyok sőt még velük is lakok. Mondjuk nem nagyon bántam, úgyse szeretem ha én vagyok a figyelem központjában.
Már nagyon vártam hogy végre haza érjünk, nem akartam a suliban a gondolataimba merülni.

Mikor már a Cullen ház felé vezető kis úton mentünk megkértem Alice-t vigye fel nekem a táskám a szobámba. Nem kérdezte miért csak bólintott egyet és elvette tőlem.
Egy kicsit egyedül szerettem volna lenni a gondolataimmal, úgyhogy amint Edward megállt a kocsival én már szálltam is ki és bementem az erdőbe, míg teljesen el nem tűntem a látókörükből éreztem a tekintetüket a hátamon.

Nem sokkal később, körülbelül 1 óra séta után, amikor már úgy gondoltam nem is hallhatnak leültem egy fa tövébe és elmerültem a gondolataimban.
Azon gondolkodtam mi tévő legyek mert ezt a családot nagyon megkedveltem és nem szeretnék ártani nekik, de Aro-t pedig nem szeretném elárulni mivel apámként szeretem!
Nem tudom mit tegyek, talán beszélnem kellene Aro-val! De hogyha felhívom azzal őt hagyom cserben, és nem is köszönök meg neki semmit pedig ő nagyon sok mindent tett értem, amit még mai napig sem tudtam neki megköszönni pedig nagyon szerettem volna. Az igaz nagyon sokszor köszönetet mondtam neki és ő el is fogadta de azok csak üres szavak voltak! Én tenni szeretnék valamit érte!
A másik gond pedig hogyha teljesítem a parancsot akkor egy nagyon boldog család fogja megsínyleni, azt pedig nem akarom, nagyon megszerettem őket és nagyon kedvesek is velem!
Talán az lenne a legjobb ha beszélnék Aro-val.

Körülbelül fél óra töprengés után eldöntöttem, felhívom. Elővettem a mobilom a zsebemből és beütöttem a számát. Három csörgés után fel is vette.
-Halló!
-Aro, Bella vagyok!
-Bella,- amint megtudta én vagyok az, a hangján hallottam, örül. De sajnos el kell rontanom a jókedvét. –miért hívsz?
Pár percig nem tudtam megszólalni, csak néztem magam elé. Hallottam, engem szólongatott de az a csöppnyi bátorságom ami volt hirtelen semmivé vált.
-Sa…sajnálom, A…Aro ez nekem n..ne…nem megy!- Végre megbírtam szólalni, de nem valami értelmesen.
-Bella,…- Ahogy hallottam nem dühös rám és nem is csalódott inkább mintha megkönnyebbült volna, amit végképp nem értettem!- Sajnálom!
-Mit?- Nem értettem most már végképp semmit!
Beállt pár percnyi csönd de végre megszólalt.
-Bella, el kell mondanom valamit! Én nem akartam ezt csak Caius de amint felhozta ezt az ötletet Marcus is belegyezett. Próbáltam rá venni őket arra hogy ne tegyek de nem sikerült. Nem volt más lehetőségem mint hazudni neked. Sajnálom! Ezt nem mondhattam el neked.- Ezen nagyon meglepődtem.
-De Aro, miért tenne ilyet Caius?- Ezt tényleg nem értettem. Miért tenne ilyet? De mostmár legalább világos minden.
-Caius, nem szereti a Cullen családot mert vegetáriánus életmódon élnek és szerinte ezzel a fajtánkat lekicsinyítik. Marcus-nak sem tetszik ez, de nem szólt semmit mert tudta hogy milyen jó barátom Carlisle.
-Most már világos minden, de akkor mi legyen mert én nagyon sokat gondolkodtam és arra jutottam hogy nem akarom tönkre tenni ezt a családot és neked sem akarok csalódást okozni. Aro, kérlek, nem tudom mit tegyek!- Már a végén könyörgő volt a hangom, tényleg nem tudtam mi tegyek.
-Bella, van egy ötletem. Te maradj ott mintha teljesítenéd a feladatod de közben nem teszel semmit! Én pedig azt mondom nekik minden rendben de még kell neked egy kis idő. Addig ki találom mit tegyünk. Rendben lesz így?
-Igen és köszönöm hogy nem kéred tőlem hogy folytassam!
-Bella, vajból van a szíved,- hallottam a hangján, mosolyog és ez boldogsággal töltött el –de most már szerintem ideje lenne vissza mennem. Nem tudják hogy eljöttem. Úgy gondoltam nem lenne túlságosan jó ha hallanák ezt a beszélgetést.
-Megértem! Rendben Aro, szia.
-Szia!
Miután letettük, nagyon boldog voltam mivel csak most jutott el a tudatomig mit is mondott. Annyira de annyira boldog voltam!
Még ültem pár percig a fa tövében amikor úgy gondoltam ideje lenne vissza menni. Mikor felálltam akkor vettem észre milyen napszak is van és sajnos alkonyat volt. Ami azt jelentette sietnem kell mert nemsokára besötétedik, én pedig csoda ha nem tévedek el fényes nappal.
Elindultam visszafelé, de mivel ügyelnem kellett arra el ne essek tudtam nem fogok kiérni időben az erdőből.
Ezért támadt egy remek ötletem, felhívom Alice-t jöjjön értem.
Mikor elővettem volna a mobilom, hirtelen hallottam valami zajt magam mögött, tettem egy 180° fordulatot aminek következtében kicsúszott a lábam alól a talaj de az aki mögöttem állt elkapott. Mikor észbe kaptam kinek a karjaiban landoltam az arcom szinte már lángolt és a szívem őrült vágtába kezdett. Még megszólalni sem tudtam.
-Bella!- Lehelte bársonyos hangján miközben még mindig a karjaiban tartott. Észre vettem a szemeiben az aggodalmat, aminek kissé örültem mert féltett engem.
Erre a gondolatra a szívem majd kiugrott a helyéről mert végre tudtam mit is érzek iránta és az pedig nem más mint szerelem.
Igen én szerelmes vagyok EDWARD CULLEN-be!